Kövér László: konszenzus kell a nemzetpolitikába

•  Fotó: Antalfi József

Fotó: Antalfi József

Székelyudvarhelyre látogatott augusztus 14-én Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Jelenlegi tisztségében most tisztelte meg először a várost jelenlétével. Azon túlmenően, hogy rendszeresen jár Székelyföldre, családostól vagy akár egymagában, most az EMI-táborba készült, hónapokkal ezelőtt meghívták egy beszélgetésre. Mivel erre járt, a Magyar Polgári Párt vezetőségével is találkozott egy kötetlen beszélgetés erejéig. A közméltóságot az aktuális politikai helyzetről kérdeztük.

Antalfi József

2010. augusztus 15., 18:092010. augusztus 15., 18:09

2010. augusztus 15., 20:472010. augusztus 15., 20:47

•  Fotó: Antalfi József Galéria

Fotó: Antalfi József

– Milyen visszhangja van jelenleg a kettős állampolgárság törvényének a magyarországi közszférában?

– Magyarországon a nemzetpolitikát illetően meglehetősen hullámzóak a kedélyek, könnyű lerombolni olyan eredményeket, melyeket hosszú éveken át próbálunk felépíteni. Úgy érzem, azon nyolc év után, ami az MSZP–SZDSZ kormányzást jellemezte, melynek eredménye a sok negatívum mellett az lett, hogy az a féle politika elvesztette a hitelét, ez egy pozitívum. Ez érinti a nemzethez való viszonyt is. Mindazok a demagóg uszító szólamok, melyek a státustörvény végrehajtása ellen szóltak, megmérgezték a magyarországi közállapotokat. Ugyanabba a kalapba kerültek, mint az összes többi hazugság. Az emberek egy része mindjárt december 5-e után szégyellte, hogy nem vett részt a választásokon, vagy éppenséggel nemmel szavazott. Úgy látom, a többség az elmúlt években megértette, hogy nincs veszítenivalója, ha összefog saját nemzettársaival – csak erősebbek tudunk lenni így.

A teljes interjút nyomtatott formában az augusztus 16-ai Udvarhelyi Híradóban olvashatják. Nézzék meg videónkat!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés