Hirdetés
Hirdetés

Körforgalommal tennék biztonságossá a balesetveszélyes útkereszteződést

Havonta több baleset is történik az országutak kereszteződésében. Archív •  Fotó: Pál Árpád

Havonta több baleset is történik az országutak kereszteződésében. Archív

Fotó: Pál Árpád

Az elsőbbségadásra kötelező forgalmi táblát figyelmen kívül hagyva okozott balesetet egy ittas autóvezető kedden Székelyszentléleken, a 13A és 13C jelzésű utak találkozásánál. A községvezető szerint nagy szükség volna az említett helyen egy körforgalomra, ám ennek megépítését hiába kérvényezték az útügyi igazgatóságnál.

Fülöp-Székely Botond

Kovács Attila

2019. február 01., 12:032019. február 01., 12:03

Szerencsére személyi sérülés nem történt, csupán anyagi kár keletkezett a kedden este Székelyszentléleken történt balesetben – tudtuk meg Gheorghe Filiptől, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Mint elmondta, a Nyikómalomfalva irányából érkező 44 éves, szovátai S. A. nem állt meg a STOP táblánál, és összeütközött a haszongépjárművével szabályosan közlekedő 42 éves, marosvásárhelyi G. L.-lel. A vizsgálatok során S. A. leheletében 0,51 mg/l alkoholszintet mértek, így ittas vezetés miatt indult eljárás ellene.

Kovács Lehel farkaslaki polgármester évek óta szorgalmazza, hogy építsenek körforgalmat az említett székelyszentléleki útkereszteződésnél. Mint lapunknak elmondta, ez ügyben több kérvényt is benyújtott már az országos útügyi igazgatósághoz, de annak ellenére, hogy 2016-ban írásos ígéretet kapott a megvalósításra, a helyzet máig változatlan. Időközben

Hirdetés

a helyszínen topográfiai felmérést is készíttettek, amelyből kiderült, hogy a kereszteződésben jól elfér egy minimum 36 méteres átmérőjű körforgalom.

Az építkezés szinte csak közterületeket érintene, mindössze néhány négyzetméter van egy vállalkozó tulajdonában, de vele is egyeztettek már, és hajlandó átadni a szükséges területet. Mindemellett egy látványtervet is készíttettek, amit a rendőrségtől elkért baleseti statisztikákkal együtt továbbítottak az országos útügynek.

Idézet
Igyekeztünk mindent megtenni, hogy segítsük az útügyesek munkáját, épp ezért dühítő, hogy még mindig nem épült meg a körforgalom. Nem értem, miért halogatják ennyire, hiszen már csak azért is fontos volna, mert országutak kereszteződéséről van szó. Nem hiszem, hogy olyan sokba kerülne az építkezés

– fogalmazott a tisztségviselő.

Archív •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Archív

Fotó: Pál Árpád

Kovács Lehel ugyanakkor elmondta, hogy legutóbb épp múlt héten beszélt az ügyben Benedek Zakariás parlamenti képviselővel, aki a szállításügyi bizottságnak is tagja. Tőle úgy tudja, hogy az országos útügyi igazgatóság belefoglalja idei költségvetésébe a körforgalommal kapcsolatos projektet. „Persze ezt én már csak akkor hiszem el, ha tényleg elkezdődik az építkezés” – jegyezte meg.

Rendőrségi statisztikák szerint az elmúlt öt évben több tucat autóbaleset történt az említett útkereszteződésben, és ezekből közel tíz halálos kimenetelű volt – vázolta a helyzet súlyosságát Kovács Lehel. A községvezető azt reméli, hogy ha megépül a körforgalom, az autósok lassabban fognak közlekedni, és ezáltal biztonságosabbá válik az útkereszteződés.

Archív •  Fotó: Facebook/Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Galéria

Archív

Fotó: Facebook/Udvarhelyszéki Közlekedési Infó

Tervezés előtt áll

Cătălin Romanescu, a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR) Hargita megyei kirendeltségének igazgatója kérdésünkre azt mondta, hogy valóban szerepel az országutakat kezelő igazgatóság beruházási listáján a körforgalom létrehozása, két másikkal együtt, amelyek Székelykeresztúr kijáratánál, illetve Gyergyóalfaluban épülnek majd meg. Első lépésként a terveket kell elkészíteni, ezt követheti a szükséges terület tulajdonosával történő megegyezés, majd a kivitelezés, amelynek időpontja még nem ismert.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 02., hétfő

Magyarázkodni kényszerül Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő miatt, ahol egy olasz világsztár is fellépet

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.

Magyarázkodni kényszerül Grindeanu a hétvégi luxuskeresztelő miatt, ahol egy olasz világsztár is fellépet
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Fiatal rendőr lőtte fejbe magát szolgálati fegyverével, november 1-jén találtak rá saját autójában

Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.

Fiatal rendőr lőtte fejbe magát szolgálati fegyverével, november 1-jén találtak rá saját autójában
2026. november 02., hétfő

Szél, eső és havazás: rossz időre figyelmeztetnek a meteorológusok

Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.

Szél, eső és havazás: rossz időre figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. november 02., hétfő

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Nagyon készültek erre a hétfőre a rendőrök: több mint kétszáz helyszínen tartanak házkutatást

Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.

Nagyon készültek erre a hétfőre a rendőrök: több mint kétszáz helyszínen tartanak házkutatást
2026. november 02., hétfő

Csíkszéki és gyergyószéki településeken is áramszünet lesz

Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.

Csíkszéki és gyergyószéki településeken is áramszünet lesz
2026. november 02., hétfő

Közzétették a képességvizsga és az érettségi mintatételeit

Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.

Közzétették a képességvizsga és az érettségi mintatételeit
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben

Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.

Kilencen sérültek meg a vasárnap esti buszbalesetben
2026. november 02., hétfő

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után

Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.

Visszatértek a diákok a padokba az őszi vakáció után
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Két településen láttak medvét a hétvégén
Két településen láttak medvét a hétvégén
2026. november 01., vasárnap

Két településen láttak medvét a hétvégén

Hirdetés