A régizene avatott ismerői és előadói várják idén is a közönséget. Archív
Fotó: Ádám Gyula
Közzétették a július 8. és 15. között zajló Csíkszeredai Régizene Fesztivál programját. A szervezők több generációt és réteget megszólító, magas színvonalú zenei produkciókat ajánló rendezvényt kívánnak nyújtani a régizene kedvelőinek.
2018. június 26., 16:472018. június 26., 16:47
A Hargita Megyei Kulturális Központ és Hargita Megye Tanácsa szervezésében, illetve Csíkszereda önkormányzata társszervezésében zajló
– írják közleményben a szervezők. Rámutatnak, emellett jeles évfordulókra is hangol a fesztivál, a Mátyás-év jegyében Mátyás király születésének 575., valamint királlyá választásának 560. évfordulójára, ugyanakkor a Barokk Fesztiválzenekar megalakulásának tizedik esztendejére. Ez utóbbit az egyetemes zenetörténet egyik legnagyobb művével, J. S. Bach két zenekarra, két kórusra és szólistákra írott Máté-passiójával ünneplik.
„Mint minden évben, idén is nagyon színes, tudományos szempontoknak is megfelelő, egyben szórakoztató rendezvény várható. Egy olyan fesztivál, amely egyesíti a nyugat- és a kelet-európai régizene jellegzetességeit, kiemelve az erdélyi és ezen belül a Csíkszeredához kötődő XVII-XIX. századi műzene értékeit.
– fogalmazott a fesztivál művészeti vezetője, Filip Ignác Csaba. Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ Igazgatója azt emelte ki, hogy
A koncertek több helyszínen zajlanak majd, ugyanakkor idén is lesz utcazene, előadások, gyermekprogramok, táncház, filmvetítés.
Idéntől a fesztivál belépődíjas lesz. Ezt az intézmény vezetője közleményükben azzal indokolta, hogy
„Idéntől jegyeket is fogunk árulni, bizonyos koncertek pénzbe kerülnek, hisz a bevételre is számítunk ahhoz, hogy a költségtervet teljesíteni tudjuk. Igyekeztünk nagyon családbarát árakat megszabni, amelyek természetesen még így sem fedik a koncertek valós értékét, inkább szimbolikus hozzájárulásnak nevezném azokat.
A jegyek kezdéskor a helyszínen vagy napközben a Csíki Moziban megválthatók. Bízom benne, hogy a számunkra kedves és értékes közönség megértéssel és támogatólag viszonyul hozzánk” − mondta Ferencz Angéla.
A régizene fesztivált július 8-án délután öt órakor nyitják meg a Mikó-várban, a megnyitót követően a Barozda együttes, majd a franciaországi Les Paladins Viva Espana című fellépése következik. A fesztivál részletes programja a regizene.ro weboldalon látható.
Akit érdekel őseink történelme – legyen szó az ősi vallásról, lovas népünk mibenlétéről vagy a korai magyar hősök történelmi szerepéről –, annak idén is ott a helye a 2025. augusztus 8–10. között tartott VIII. Ősök Napja ünnepen.
Elérhető a Határtalanul program legújabb pályázata csütörtöktől – jelentette be a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi-táborban tartott sajtóeseményen.
Lépfenefertőzéssel (anthrax) kezelnek két személyt a bukaresti Matei Balș járványtani intézetben – közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén amelyet csütörtökön tartottak videókonferencia formájában.
Nyárádszeredai önkéntes tűzoltók is segítséget nyújtottak Magyarországon, miután orkán erejű vihar vonult végig számos településen és jelentős károkat okozott.
Csíkszereda jelentős részében áramszünetre ébredt a lakosság pénteken.
2025. július 1-jétől Romániában megszűnt a villamos energia árának állami korlátozása, amely az áram drágulását eredményezi.
Maláriával diagnosztizáltak egy bukaresti férfit – közölte csütörtökön az egészségügyi minisztérium.
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Egyfeszt összművészeti fesztivált idén július 31 és augusztus 3. között tartják Gyergyószentmiklóson. Mutatjuk a fellépőket.
szóljon hozzá!