
Bikfalva büszkeségei az udvarházak, amelyekből több is megmaradt régi formájában, ezek pedig nagy vonzerővel bírnak. Archív
Fotó: Bodor Tünde
A háromszéki Bikfalván kissé eltolódott az Erdélyi kúriák útjába foglalt házak felújítása, mivel a bürokrácia – mint annyiszor máskor – késleltető hatással volt az engedélyeztetésekre. Most azonban már azért kell szurkolni, hogy jelentkezzen egy hozzáértő és operatív kivitelező.
2023. augusztus 09., 10:192023. augusztus 09., 10:19
Az európai alapok minisztériuma által tavaly felvállalt Hívogató Románia program több mint 100 millió eurós keretből összesen 700 történelmi épület, hagyományos építésű ház felújítását teszi lehetővé, és ezeket tizenkét tematikus turisztikai útvonalra fűzi fel, így reklámozva a turistáknak. A nagyszabású örökségvédelmi projektben
A felújítás nemcsak renoválást jelent, a rosszul értelmezett modernizálással elrontott épületek visszakapják eredeti jellegzetes vonásaikat. A tulajdonosok ezért az összegért elkötelezték magukat amellett, hogy a turisták számára kívülről megengedik a nézelődést, illetve
Uzon község önkormányzata (Bikfalva Uzonhoz tartozik) az egyik saját tulajdonában lévő épületet közösségi célokra szeretné felhasználni, múzeumot, illetve a hagyományos mesterségek bemutatására alkalmas helyiségeket alakítanának ki benne. Ugyanakkor a bikfalvi kultúrotthon mögött lévő romos istállóban is interaktív foglalkozásokat, kiállításokat szeretnének szervezni a helyi civil egyesületek segítségével.
Noha eredetleg márciusban kellett volna a licitet kiírni a kivitelezésre, az most van folyamatban. A közel féléves késést bürokratikus akadályok okozták, többek között tulajdonjogi problémák miatt az egyik felújításra kijelölt ház helyett más objektumot kellett beazonosítani – magyarázta Bordás Enikő polgármester.
Közben készült a műszaki dokumentáció is, amelyik részletesen taglalja, melyik házon milyen munkálatokat kell elvégezni.
így csak remélni lehet, hogy lesz jelentkező a speciális szaktudást igénylő feladat elvégzéséhez. A pályázat 2026 júniusában záródik le, addig kell befejezni a felújításokat.
Ettől függetlenül a turisztikai programba foglalt épületekről a minisztérium komplex reklámanyagot készíttet egy szakcéggel. A nyár folyamán elkészültek ezek a kisfilmek a kúriákról, illetve további nyolc épületről, amelyek Uzonban és a többi hozzátartozó faluban találhatók. Ezekre nem nyert támogatást az önkormányzat, de a várólistán a harmadik helyen van ezzel a projekttel, így még akár az is megtörténhet, hogy bekerülnek a nyertesek közé, bizakodott Bordás Enikő.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
szóljon hozzá!