
Fotó: Brassói Regionális Útügyi Igazgatóság
Ketten veszítették életüket keddre virradóan egy közúti balesetben a Brassó és Kézdivásárhely közötti 11-es országúton, a háromszéki Maksa község területén.
2019. december 10., 09:392019. december 10., 09:39
Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy személygépjármű és egy kisbusz ütközött, utóbbiban haton utaztak. A személygépkocsi vezetője és utasa életüket veszítették, a buszban utazók közül négyen sérültek meg, ketten súlyosan, ketten könnyebben.
A közlekedés félsávon, rendőri irányítással zajlott, majd 3 óra 20 perc után mindkét sávon lehetett haladni. A rendőrség szerint a baleset azért következett be, mert a személygépkocsi áttért a szembejövő sávra.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
A 2026-os állami költségvetés parlamenti elfogadása után a kormánynak az üzemanyag-drágulás hatásait enyhítő intézkedésekkel kell foglalkoznia – jelentette ki pénteken Sorin Grindeanu.
Perrel fenyegeti a kormányt a legfelsőbb bíróság az igazságszolgáltatásban dolgozók bírósági döntéssel megítélt bérkiegészítései kifizetésének halasztása miatt.