Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök hétfőn bejelentette, javaslatot tesz párttársainak a PSD kormánykoalícióból való kilépésére, jómaga pedig lemond a miniszterelnöki tisztségről.
2025. május 05., 17:552025. május 05., 17:55
A párt központi székházánál adott nyilatkozatában Ciolacu leszögezte, a PSD, a PNL és az RMDSZ alkotta koalíció két céllal jött létre:
az egyik az volt, hogy közösen alakítsanak kormányt,
a másik pedig hogy közös jelöltjük nyerje el az államfői tisztséget.
A közös jelölt, Crin Antonescu nem jutott be a választás második fordulójába, így
– jelentette ki az Agerpres beszámolója szerint.
– fogalmazott.
Három utcában lesz áramszünet szerdán reggel nyolc és délután négy óra között Székelyudvarhelyen, mivel javítási munkálatokat fog végezni a villamossági vállalat – közli a polgármesteri hivatal.
Bukarest első kerületének bírósága 60 napról 45 napra csökkentette Călin Georgescu volt államfőjelölt hatósági felügyeletének meghosszabbítását.
Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu miniszterelnök a koalíciós pártok vezetőinek hétfő délutáni ülésén – értesült az Agerpres kormányzati forrásokból.
Mintegy kétezer gépjárművet ellenőriztek, és ugyanennyi alkoholszondás, illetve kábítószer-gyorstesztet végeztek el a Maros megyei rendőrök a május 1-jei hosszú hétvégén. Az ellenőrzések nyomán közel 400 ezer lejre szabtak ki bírságot.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tíz megye folyóin.
Közzétette kéthetes, május 5–18. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Lehűlés jön, de látni a végét is.
A Románia, előre választási szövetség jelöltje köszönetet mondott a Facebook-oldalán mindazoknak, akik rá szavaztak, és sajnálatát fejezte ki, amiért kudarcot vallott „a politikai számtan” terén.
Útburkolati munkálatok akadályozhatják a forgalmat Székelyudvarhely bethlenfalvi részének mellékutcáiban.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat 25 megyére, köztük a székelyföldiekre is.
George Simion elsöprő vasárnapi győzelméről, további lehetőségeiről, illetve Nicușor Dan esetleges második fordulós esélyeiről kérdezték Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét hétfőn reggel a Kossuth Rádióban.
1 hozzászólás