
Illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A Kovászna megyei hatóságok 600 olyan gyereket azonosítottak – nagy részük vidéki –, akik nincsenek beoltva kanyaró ellen. A szakemberek úgy döntöttek, hogy hét oltóközpontot hoznak létre Háromszéken.
2017. július 25., 21:072017. július 25., 21:07
Dr. Sántha Ferenc, a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóság járványtani főorvosa azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy a városi környezetben élő egyéves gyerekek 98 százalékát beoltották kanyaró ellen, a beoltott vidéki gyerekek aránya valamivel gyengébb, 87 százalék, ám ezek a számok ötéves korra romlanak, mert többen közülük nem kapták meg az emlékeztető oltást.
„Itt mindig jól álltunk a védőoltásokkal, csak az utóbbi időben jelent meg az oltást elutasító álláspont. A 98 százalékos védettség az egyévesek körében nagyon jónak mondható, igaz, vidéken ez csak 87 százalék. Elvben, 95 százalékos oltottsági arány alatt alakulhat ki járványveszély, még akkor is, ha ez nagyon lassan terjed. Ötéves korban nálunk is ez a helyzet: városon 89, vidéken 88 százalékos az oltottság. Ez főleg az elmulasztott emlékeztető oltások miatt alakult ki” – magyarázza a főorvos.
Sántha szerint a megye hét településén, ahol – főleg a roma lakosság körében – alacsony az oltottsági arány, oltóközpontokat állítanak fel.
Sepsiszentgyörgyön az Őrkőn, továbbá Hídvégen, Nagyborosnyón, Előpatakon, Zágonban, Zabolán és Sepsiköröspatakon, ahol az említett 605 gyerekből 412-t meg kellene találnunk. A többiek mintegy 90 családorvosnál vannak elszórva, őket megkértük, hogy segítsenek az oltások bepótlásában.
– mondta Sántha Ferenc.
A szakember szerint azok a felelősek a járványért, akik „tudatlanságból, vagy ilyen-olyan meggyőződésből” elutasítják az oltást.
„A kanyaró a legveszélyesebb járvány, ami az utóbbi időben felütötte a fejét. A statisztikák szerint ezer megfertőződött betegből egy meghal. A védőoltás ingyenes, és ha voltak is kisebb fennakadások az utóbbi időben, ezt még be lehet pótolni” – jelentette ki Sántha Ferenc.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.
szóljon hozzá!