
Fotó: Gábos Albin
Öt jármű megrongálódott, öt személy pedig sérüléseket szenvedett csütörtökön két, Csíkszereda nyugati és déli határában történt közúti balesetben.
2020. január 17., 13:232020. január 17., 13:23
Az első baleset csütörtökön reggel 9 órakor a 13A jelzésű országúton, a Domb-kanyarnál történt: a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy 29 éves, Maros megyei, Csíkszereda felől Szentegyháza irányába haladó autóvezető járműve a veszélyes kanyarban kisodródott, nekicsapódva először egy szemből szabályosan közlekedő, 45 éves felsőboldogfalvi nő, majd egy 43 éves segesvári férfi irányította gépkocsinak. Az ütközésben a 29 és a 45 éves sofőr sérüléseket szenvedett.
Este 8-kor a hargitai megyeszékhely déli kijáratához riasztották a rendőröket: az E578 jelzésű európai útról egy balra, az üzemanyagtöltő-állomásra betérni szándékozó autónak csapódott egy mögötte – Csíkszentkirály irányába haladó –, ugyanazon a sávon közlekedő, 23 éves csíkszentmártoni fiatal vezette jármű. A balesetben az első gépkocsiban lévő három utas – egy 36 éves férfi, egy 33 éves nő és egy 12 éves lány – sérült meg.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát – ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség.
A védelmi minisztériumot szombaton arról értesítették, hogy drónmaradványokat találtak a Tulcea megyei Văcăreni község melletti farm térségében. Ez már a második drón, amelyet az éjszakai orosz támadást követően Románia területén lezuhant.
szóljon hozzá!