Készül a csíki szécsenyi terv

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Készül Csíkszereda Szécseny városrészének övezeti rendezési terve, ami azt jelenti, hogy Szécseny sokéves ügye kimozdulhat végre a holtpontról. Az övezetben ugyanis mintegy háromszáz ház épült fel törvénytelenül, mindenféle rendszer, szabályozás és engedély nélkül.

Daczó Katalin

2010. november 11., 17:182010. november 11., 17:18

2010. november 11., 18:262010. november 11., 18:26

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

\"A mostani lehetetlen szituáció vagy jogi status quo úgy keletkezett – idézte fel Ráduly Róbert –, hogy az egyik szécsenyi lakos, Zudor Ferenc, aki egyébként engedély nélkül épített és akart odaköltözni mint állandó lakos, feljelentett bennünket az államelnöki hatóságnál, és ők utasították a megyei építészeti felügyelőséget, az ICSIC-et, hogy nézzék meg, mi a helyzet. 2004 végén vagy 2005 elején történt meg az ellenőrzés, és köteleztek bennünket, hogy az egészet függesszük fel, és a szécsenyi övezetben építkezési tilalmat vezessünk be. Tehát ez a feljelentés pont a visszájára sült el. Az hab a tortán, hogy az akkori prefektus közbenjárásával a telekkönyvi hivatal végül úgy telekkönyvezte azt a házat, a törvények megszegésével, hogy a hivataltól nem volt semmiféle papír ezzel kapcsolatban, holott anélkül nem lehetett volna megtenni.

Egy ostoba feljelentés szülte kényszerhelyzettel van tehát dolgunk évek óta, és bukaresties \"tolvaj tolvajt kiált\" módon mégis nagyon sokan az önkormányzatra mutattak, hogy miatta alakult volna ez a helyzet, pedig oda az önkormányzat soha semmit illegálisan nem épített, és gyakorlatilag annyi hibája lehetett, hogy a korábbi években eltűrte az illegális építkezések sorát, nem volt elég aktív a hivatal a hatósági fellépést illetően 2004 júniusát megelőzően, ami az építkezési fegyelem minimális szinten való tartását illette. Megjegyzem, csak részben sikerült 2004 júniusa óta is ez a törekvés, mert az igazságszolgáltatás továbbra is a \'89 előtti időket megelőző módon kezeli az ilyen típusú bűncselekményeket és kihágásokat, azaz nem kezeli kellő súllyal és komolysággal\" – vélekedett Ráduly Róbert.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

\"Egy 128 hektáros terület rendezési terve készül – mondta Albert Márton tervező. – A terv szakmailag két részre tagolható: egyrészt a már beépített területet kell rendeznie, másrészt egy új részre vonatkozóan meghatároznia a fejlesztési lehetőségeket. Elmondhatom, hogy az eddigi építkezésekben semmiféle rendszer nem tapasztalható, és a rendezetlenség rendezése ezúttal kihívást jelent számunkra.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Jelenleg mintegy háromszáz ház van Szécsenyben, többnyire valóban hétvégi házak, csupán néhány olyan épület van, amelynek méretei meghaladják a szokványos hétvégi ház méretét. A legnagyobb problémát az infrastruktúra jelenti: a víz-, a szennyvízhálózat és a villany ügye. A tervezés folyamata alatt egyeztettünk a szolgáltatókkal, és a legoptimálisabb megoldás a jelenlegi hálózatok bővítése, folytatása lenne\" – hangsúlyozta Albert Márton.

Részletek a Csíki Hírlap pénteki, november 12-i számában.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására

Sokoldalú rendeltetést képzeltek el a Csíkszereda központjában lévő Művészetek Házának, azaz a Szakszervezetek Művelődési Házának, ezért nemzetközi ötletterv-versenyt kezdeményeznének a Romániai Építészek Rendje és a Magyar Építészkamara iránymutatásával.

Nemzetközi ötletterv-versenyt hirdetnek a csíkszeredai Művészetek Házának felújítására
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni

A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.

Nacsa Lőrinc Csíkszeredában: döntéseinket közösen fogjuk meghozni
2026. március 15., vasárnap

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában

Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.

Magyar állami kitüntetéseket adtak át Csíkszeredában
2026. március 14., szombat

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában

Az 1848–49-es szabadságharc székely honvéd tábornokának, Gál Sándornak, valamint Kossuth Lajosnak, a magyar szabadságharc szellemi vezérének az emléke előtt tisztelegtek a csíkszeredaiak a szombati koszorúzási ünnepségen.

Főhajtás a magyar szabadságharc nagyjai előtt Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?

Mínusz 9 Celsius-fok alatt indult a szombati nap Csíkszeredában, délután pedig már plusz 14 fokra melegedett fel az idő.

Két évszak egyetlen nap alatt Csíkszeredában?
2026. március 14., szombat

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó

Hernádról egy kilencfős társaság érkezett szombaton Hargitafürdőre, hogy a helyi és környékbeli csapatokkal együtt megkergüljenek Székelyföld legvidámabb, téli szezont záró eseményén. Az idei Kerge Olimpiára hat „járművet” neveztek.

Magyarországról Székelyföldre jöttek megkergülni – videó
2026. március 14., szombat

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán

Az Osztrák–Magyar Monarchia idejében használatos fegyver került elő egy lakóház udvarán Lóvész településen. A Hargita megyei tűzoltóság szakemberei biztonságba helyezték a kézigránátot.

Kézigránátot találtak egy felcsíki lakóház udvarán
Hirdetés