
Fotó: Székelyhon
Ünneplő testvérek, a karácsonyi evangélium így hangzik Lukács evangéliuma második részének tizedik versében, hogy: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek aki az Úr Krisztus, a Dávid városában” – áll Kató Béla, az Erdélyi Református Egyháztestület püspökének ünnepi üdvözletében.
2020. december 23., 12:352020. december 23., 12:35
„A karácsonyi történet az örömről szól ami éles ellentéte a szomorúságnak, a levertségnek. Ez azért fontos mert ezt azért hangoztatják a hírnökök mert az akkori világ tele volt félelemmel, levertséggel, elnyomás alatt lévő emberekkel A vallomás hallatán, az üzenet hallatán az emberek elindultak, és azt hiszem, hogy mi nekünk is van egy feladatunk, mi is aki tele vagyunk félelemmel, tanácstalansággal.
Hiszem, hogy a járvány közepette még inkább el tudunk indulni az örömforrás felé. A pásztorok elindultak és megtalálták az öröm forrását Jézus Krisztust. Mi is induljunk el feléje hogy megörvendeztethessen minket. Ámen.”
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
64 éves korában elhunyt Scherer Péter, az egyik legismertebb magyar színművész – adta hírül Facebook-oldalán az általa is alapított Nézőművészeti Kft. színtársulat.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt – számolt be a Reuters jelentése nyomán az Agerpres.
A Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium öt éltanuló és közösségi életben is aktív végzőse hordozhatja a búcsús jelképeket az idei pünkösdi búcsún a hagyományoknak megfelelően.
A Kárpát-medence egész területéről és a diaszpórából is várják az alkotásokat a második alkalommal meghirdetett hímzett ünnepi asztalkendők pályázatára.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu.
szóljon hozzá!