
A csíkszeredai zenekar hasznos tapasztalatokat szerzett
Nem jutott tovább a táborból a mentorházba az RTL Klub X-Faktor zenei tehetségkutatójában a csíkszeredai L.S.D. (Loud Sound Dealers) nevű négytagú csíki rockegyüttes. A zenekar tagjai ennek ellenére tanulságosnak tartják szereplésüket.
2017. október 03., 22:532017. október 03., 22:53
Először szeptember végén, a magyarországi X-Faktor zenei tehetségkutató harmadik válogatójában láthatta a nézőközönség a csíkszeredai L.S.D. (Loud Sound Dealers) nevű négytagú rockegyüttest, akik akkori produkciójukkal meggyőzték a zsűri tagjait, és továbbjutottak a táborba. A második megmérettetés azonban már nagyobb falatnak bizonyult a csíkszeredai zenekar számára.

Egy csíkszeredai zenekart is láthattak a továbbjutók között azok, akik szombat este a magyarországi RTL Klub zenei tehetségkutatóját, az X-Faktor legújabb kiadását kísérték figyelemmel. Az L.S.D. nevű négytagú rockegyüttes neve nem ismeretlen a csíki közönség számára.
Szerencsét próbálni utazott Magyarországra az L.S.D. – tudtuk meg Albert Botond gitárostól, a zenekar egyik alapító tagjától. Mint mondta,
illetve a műfajt, amit képviselnek. Az meg sem fordult a fejükben, hogy a romániai X-Faktorban próbáljanak szerencsét, hiszen a dalaik és feldolgozásaik jelentős része magyar nyelvű, a többi meg angol. A zenekar tagjai saját autóval indultak el Budapestre a válogatót megelőző napon. Az éjszakát egy fővárosi hotelben töltötték, majd másnap délelőtt elindultak a válogató helyszínére. Albert Botond elmondása szerint déltől egészen késő estig zajlottak a meghallgatások.
– emlékezett vissza a gitáros. Csóti Mátyás, a zenekar énekese a válogatós élményeikkel kapcsolatosan érdeklődésünkre elmondta, mindenki nagyon közvetlen volt a stúdióban, de furcsa volt a kamerák kereszttüzében fellépni. Hozzátette, tartottak a mentorok véleményétől, hiszen számukra fontos volt, hogy megtudják, a szakemberek mit gondolnak róluk és arról, amit képviselnek.
Az előválogatót követően megváltozott a műsor menete, és a helyszín is. Míg korábban több ezer jelentkezővel dolgoztak a műsor készítői, az egyhetes táborba már csak a 130 legjobb produkció jutott be. Csóti Mátyás elmondása szerint az RTL Klub székházától autóbuszokkal szállították őket a tábor helyszínére, amely olyan, mint egy nagy színház: több teremmel, ebédlővel, irodákkal és egy nagy parkkal van ellátva, ahol a továbbjutók gyakorolhattak, ismerkedhettek.
– emelte ki Csóti. A zenekar tagjai szerint a kiesés ellenére jó élmény volt számukra a szereplés, és érdekes volt megtapasztalni egy országos csatorna működését testközelből is. „Vicces volt visszanézni magunkat a televízióban, főleg az akcentusunk miatt, amivel beszélünk, hiszen ez nagyban eltért a többi versenyzőjétől. Rengeteg embert megismertünk, több zenekart, akikkel még mindig tartjuk a kapcsolatot. Olyan is volt, aki Bécsből utazott Csíkszeredába, hogy találkozzunk a tábor után. Rengeteget nevettünk, és mások is az akcentusunkon, összességében jó élményekkel tértünk haza. Örülünk, hogy a táborig eljutottunk, mindenki számára felejthetetlen élmény marad a verseny, meg a pár napos betekintés a kulisszák mögé” – zárta a beszámolót György Alpár szólógitáros.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
szóljon hozzá!