
A keresztútig elkészült az új út, tovább folytatják
Fotó: Sándor Csilla
Több akadály is felmerült, amelyek miatt valószínűleg meghosszabbítják a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utca felújításának határidejét. A munkálatot végző cég illetékese szerint csak az utca legfelső szakasza maradhat aszfaltozás nélkül a télre, de közlekedni ott is lehet majd.
2017. október 04., 11:442017. október 04., 11:44
A kivitelező cég a munkálat határidejének hosszabbítását is kérte, több okra is hivatkozva – közölte kérdésünkre Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere szerint
Az utca felújításának tervezésekor még nem volt szennyvízhálózat, az azóta elkészült gerincvezeték, valamint a bekötések hátráltatták most a munkát. Nem tudták a megfelelő ütemben lefektetni az esővíz-elvezető rendszer vezetékeit, módosítani kellett a nyomvonalon is, ami csúszást eredményezett – részletezte az alpolgármester. Ugyanakkor utólag fektették le a villanyhálózatot is, valamint módosult a gázvezeték nyomvonala is.
„Ennek következtében a régi esővízhálózatot is teljesen fel kellett számolni, amelyet sajnos még elég sok zsögödi lakos utolsó percben is szennyvízhálózatként használt. Ezekre a módosításokra a tervező sok esetben késve talált megoldásokat” – mutatott rá Szőke.
Fotó: Sándor Csilla
A Fitód-patak hídjánál már jó ideje áll a munka, ott az aszfaltozás sem készült el. Szőke szerint lakossági észrevételek alapján a híd keresztmetszetét szeretnék úgy módosítani, hogy alul több hely maradjon a jelenleginél, az áradások idején felgyűlő víz átengedése érdekében.
Az alpolgármester azt mondta, még folynak az egyeztetések a vízüggyel, keresik a megoldásokat, ezért kérték, hogy ott álljanak le a munkálattal.
Fotó: Sándor Csilla
Egy másik akadályt jelent, hogy egy nagy nyomású ivóvízvezeték cseréjét is el kell végezni (egy másik beruházás mentén) – ez a megyei sürgősségi kórház irányából, a víztározótól vezet a vízház felé, átszelve a Zsögödi Nagy Imre utcát is, ahol emiatt egy hosszabb szakaszon ásni kell. Ott szintén kérték az útfelújítás felfüggesztését. Az utcában a internet-, telefon- és tévészolgáltatók kábeleit is a földbe kell helyezni, mert a régi villanyoszlopokat eltávolítják, és azok a cégek, amelyek ezt végzik, szinten hátráltatják a kivitelezőt, a felújítást – tudtuk meg. „Nyitottak vagyunk a tárgyalásra, és
ezt is figyelembe kell vennünk a szerződés hosszabbításakor. Ezért kértünk egy új ütemezést a kivitelezőtől, és várjuk új javaslataikat, amelyek teljes egészében fenntarthatók és indokoltak” – közölte Szőke Domokos.
Fotó: Sándor Csilla
Lehet közlekedni
A kivitelezéssel megbízott Multipland Kft. illetékese, Claudiu Ardelean szerint a hiányzó terv mellett a szennyvízhálózat aknáinak megemelése is nehezíti a dolgukat. „A szennyvízhálózatnak van száz aknája, amelyeket fel kell emelni. Mivel ki kell törni légkalapáccsal és újrabetonozni, kénytelenek vagyunk várni, hogy a beton kössön. A villanyoszlopokat el kell távolítania az áramszolgáltatónak, de hiába húzzuk rá a kopóréteget addig az útra, mert a nagy daruval letalpalnak, négy lyukat hagynak az aszfaltban. Ezért kénytelenek vagyunk várni rájuk is” – magyarázta. Az illetékes elmondta, jelenleg a város déli kijáratától a Harom utcáig a kopóréteget is elhelyezték az úttestre, ezt megteszik majd az útügyi kirendeltségig tartó útszakaszon is. Attól felfelé, a Szász Endre utcáig a járdák mindenképp elkészülnek idén, az útpályát pedig törtkővel töltik fel, ahol az aknatetőket kikerülve ugyan, de lehet majd közlekedni a tél folyamán.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a hét végéig benyújtja a parlamentbe kormánya programját és a miniszterjelöltek listáját – közölte szerdán a Facebook-oldalán Mircea Abrudean.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, mely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol az arányuk 20 százalék alá csökken.
Három helyszínen tartottak házkutatást szerdán egy gyermekpornográfiával kapcsolatos bűnügyben a Maros megyei szervezett bűnözés elleni rendőrök. Négy személyt vettek őrizetbe a Bukarestben, Kolozsváron és Suceava megyébe kiterjedő akcióban.
Siegfried Mureșan szerdán kijelentette, hogy a politikai válság megoldásának legegyszerűbb módja a kormánya beiktatása.
Siegfried Mureșan szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy kormányprogramjában szerepelni fog a közalkalmazotti bérek emelése és a nyugdíjak indexálása is.
Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat elérhetővé.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy kormányában három miniszterelnök-helyettes lesz, egy-egy az őt hivatalosan támogató Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
A románok közel fele (47 százalék) úgy véli, előre hozott választásokra van szükség, a másik fele (szintén 47 százalék) viszont ellenzi ezt – derül ki a CURS felmérésének szerdán ismertetett eredményeiből.
A kormányprogramról és a kabinet beiktatáshoz szükséges parlamenti többség kialakításáról egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) szerdán Siegfried Mureșan miniszterelnök-jelölt.
szóljon hozzá!