Illusztráció
Vasárnap délben, egy óra húsz perckor motorozott a 22 éves, oroszhegyi B. Z. Zetelaka községben a 138-as megyei úton, amikor egy előzés közben a 38 éves, székelyudvarhelyi P. I. által vezetett autónak ütközött – olvasható a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményében.
2017. augusztus 07., 13:552017. augusztus 07., 13:55
A balesetben a motoros, valamint a 20 éves, felsőboldogfalvi utasa, B. I. sérült meg. Egyik sofőr sem volt ittas, ám a 22 éves motorosról kiderült, hogy nem rendelkezik jogosítvánnyal. Az ügyben testi sértés gyanújával indítottak eljárást.
Felkerült nemrég a Facebookra az a térfigyelőkamera-felvétel, amely egy hétvégi gázolást rögzített. Az eset vasárnapra virradóan történt egy középfalvi szórakozóegység előtt, amikor egy sofőr tolatva egy csoport fiatalnak hajtott neki.
Hat kést találtak pénteken a biztonsági őrök egy nőnél, aki be akart jutni a parlament épületébe.
Az idei második negyedévben az állami társadalombiztosítási átlagnyugdíj 2813 lej volt, ehhez képest Hargita megyében csak 2616 lej. Ennél valamivel jobban áll Kovászna megye (2650 lej) és Maros megye is (2670 lej).
Júliusban júniushoz képest 22 lejjel, azaz 0,4 százalékkal 5517 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A családon belüli erőszak elleni küzdelemnek nemzeti üggyé kell válnia, mert a jelenségnek több tízezer áldozata van – jelentette ki csütörtök este Cătălin Predoiu.
Egy év Németországban. Egy önálló, új élet itthon.
A veterán traktorok és retróautók felvonulása mellett cséplésbemutatót, kenyérsütést, koncerteket és néptáncelőadást is szerveznek szeptember 20-án, a Haszmann Pál Múzeum udvarán. A 13. Csernátoni Burrogtatóra önkénteseket is keresnek.
Családtagok, kollégák, ismerősök, a magyar főkonzul, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelenlétében hat székelyföldi „lámpás ember” vette át a magyar államelnök által adományozott kitüntetést.
Jelentős összeget fektethet be az egyetemekkel és más szakmai szervezetekkel együttműködő Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal a fákat pusztító betűzőszúk kutatására. A cél az, hogy tanulmányt állítsanak össze a kártevők populációjának kordában tartására.
szóljon hozzá!