Ismét turistacsalogató hellyé válhat Borszék

Húszéves tetszhalálból eszmél Székelyföld egyik korábbi meghatározó fürdővárosa, Borszék. Az összeomlásból négy-ötéven belül újra turistacsalogató várossá válhat Gyergyószék egyik legszebb települése.

Pethő Melánia

2010. május 25., 21:582010. május 25., 21:58



•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A turisták tízezreit vonzó fürdőváros, Borszék 1989 után húsz évig eltűnt a köztudatból. Az a település, amely a XIX. század óta egy évszázadon át a világ minden tájáról ide tudta csalni a pihenést, gyógyulást kereső vendégeket, összeomlott. A gyönyörű, svájci típusú villák, vendégházak üresen állnak, betört ablakokkal, beomlott tetővel. Ez az állapot azonban szerencsére megállni, sőt visszafordulni látszik. Kedden útjára indult annak a gyógyfürdőnek és kezelőközpontnak a megvalósítása, amely a borvízpalackozójáról ismert települést újra fürdővárossá teheti.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A turisztikai minisztériumtól erre a célra kapott 2 500 000 lejt mindenképpen szeretnék elkölteni – tájékoztatott Mik József polgármester. Ehhez az első lépés a kedden kiírt közbeszerzés volt, a remélt eredmény pedig egy ezer főt befogadó gyógyfürdő és kezelőközpont lesz.

A 20 000 000 lejes összértékű beruházás során különböző kezelési és wellness szolgáltatásokat biztosító komplexum csalja majd vissza a fürdővendégeket. Itt többek között kinti és benti édes vizű fürdőmedencéket, borvizes medencéket és kádas fürdőket, különböző kezelési pontokat, valamint wellness központot is talál majd a vendég. Borszék polgármestere szerint a további megígért támogatások révén két év alatt készülhet el a központ.

Galéria
2009-ben és 2010-ben nagyon sok projekt, beruházás elindult itt, amelyek mind a valamikori Borszék hírnevét szeretnék visszahozni. Mindezek megvalósításához nagymértékben hozzájárult a Hargita megyei tanács is.

Már idén szeretnék átadni a három lesiklópályát tartalmazó Reménység sípályát, továbbá felújítják a Tündérkert feredőt, és parkokat, sétányokat is modernizálnak, visszaadva a fürdőváros központjának XIX. századi arculatát.

Az Orotvával és ezáltal a Gyergyói-medencével összekötő út felújítása is folyamatban van. Ebben az évben ezek a munkálatok tovább folytatódnak, és ha befejezik az útszakasz felújítását, az 30 kilométerrel rövidebb távot jelent a Gyergyószentmiklós felől Borszékre utazóknak.

A helybéliek remélik, hogy ha mindezeket sikerül megvalósítani, négy-ötéven belül Borszék visszanyeri valamikori hírnevét és turisták ezrei fogják látogatni.

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 23., hétfő

Georgescu párhuzamot vont az alkotmánybíróság és a diktatúra működése között

Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.

Georgescu párhuzamot vont az alkotmánybíróság és a diktatúra működése között
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Emésztőgödörbe zuhant pónit mentettek

Emésztőgödörbe esett pónilovat mentettek ki vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai Alsóboldogfalván.

Emésztőgödörbe zuhant pónit mentettek
Emésztőgödörbe zuhant pónit mentettek
2026. február 23., hétfő

Emésztőgödörbe zuhant pónit mentettek

2026. február 23., hétfő

Lakóház gyulladt ki Vidrátszegen

Lakóházban csaptak fel a lángok hétfőn este Vidrátszeg főutcáján, a tűzoltók már elkezdték az oltást – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.

Lakóház gyulladt ki Vidrátszegen
Lakóház gyulladt ki Vidrátszegen
2026. február 23., hétfő

Lakóház gyulladt ki Vidrátszegen

2026. február 23., hétfő

Adókedvezményekről állapodott meg a kormánykoalíció

Egyhangúlag fogadta hétfőn a kormánykoalíció az államigazgatást érintő reformcsomagot, valamint a tervezett gazdaságélénkítő intézkedéseket. Az ülésen több adókedvezményről is döntöttek – adta hírül a Nemzeti Liberális Párt sajtóosztálya.

Adókedvezményekről állapodott meg a kormánykoalíció
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

PSD: Nincs költségvetési támogatás szolidaritási csomag nélkül

A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.

PSD: Nincs költségvetési támogatás szolidaritási csomag nélkül
2026. február 23., hétfő

Riasztó mértékű az oltásokról terjedő orvosi dezinformáció az egészségügyi miniszter szerint

Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.

Riasztó mértékű az oltásokról terjedő orvosi dezinformáció az egészségügyi miniszter szerint
2026. február 23., hétfő

Ilie Bolojan: a minisztereket tisztségvesztés is fenyegetheti az elbukott uniós pénzek miatt

Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.

Ilie Bolojan: a minisztereket tisztségvesztés is fenyegetheti az elbukott uniós pénzek miatt
Hirdetés
2026. február 23., hétfő

Összefogásból született otthon a gyergyószentmiklósi Erdő utcában

Habár még vannak hátra munkálatok, beköltözhet új, háromszobás házába az a négygyermekes gyergyószentmiklósi család, amelynek otthona egyetlen év alatt épült fel civilek, vállalkozók, a sajtó és az egyház szoros együttműködésének köszönhetően.

Összefogásból született otthon a gyergyószentmiklósi Erdő utcában
2026. február 23., hétfő

A kéthetes időjárás-előrejelzés szerint is jöhet a tavasz, ha lejár február

A következő két hétben a hegyvidék kivételével az ország nagy részén többnyire fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékek várhatók, csapadékra február utolsó napjaiban és március elején van kilátás.

A kéthetes időjárás-előrejelzés szerint is jöhet a tavasz, ha lejár február
2026. február 23., hétfő

Már Székelyföldön is kitették a 8,2 lej fölötti gázolajárat – íme egy friss elemzés, hogy meddig mehet

A 8,2 lejt is meghaladta a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásoknál – például Csíkszeredában is –, és a következő időszakban akár 8,3–8,5 lejre is emelkedhet – mutat rá elemzésében az Intelligens Energia Egyesület.

Már Székelyföldön is kitették a 8,2 lej fölötti gázolajárat – íme egy friss elemzés, hogy meddig mehet
Hirdetés