
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Megállítottak a rendőrök Maroshévízen szerdán délután egy Beszterce-Naszód megyei sofőrt, aki túl gyorsan hajtott. Mint kiderült, a haszongépjárműnek rendszáma sem volt, mert a szomszédos Neamț megyében már gondja akadt az autóvezetőnek a rendőrökkel.
2021. március 18., 12:392021. március 18., 12:39
2021. március 18., 12:392021. március 18., 12:39
A 26 éves, Beszterce-Naszód megyei fiatalember által vezetett haszongépjármű rendszámát szintén szerdán, nem sokkal déli tizenkét óra után a Neamț megyei közlekedésrendészet munkatársai vonták be, a jármű forgalmi engedélyével együtt.
Az illető folytatta az útját a szóban forgó járművel, ám Hargita megyében gyorshajtás miatt lebukott: Maroshévízen előbb a sebességkorlátozás túllépése miatt büntették meg, aztán eljárást is indítottak ellene bejegyzetlen gépjárművel való közlekedés miatt – tájékoztatott közleményben a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lejárt szavatosságú fertőtlenítőszereket találtak a Hargita megyei egészségügyi igazgatóság (DSP) ellenőrei a maroshévízi városi kórházban. Az intézményt megbírságolták, a termékek használatát megtiltották – közölte a DSP vezetője, Tar Gyöngyi.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Romániában jegyezték a legnagyobb éves visszaesést a kiskereskedelmi forgalomban az Európai Unióban 2026 júliusában – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának, az Eurostatnak a pénteken közzétett adataiból.
Egy drón szárnyát sodorták partra a hullámok pénteken a konstancai Modern strandon.
Több mint 700 ezer gyermek részesült a 2025–2026-os tanévben az 500 lejes oktatási támogatásból. A program a következő tanévben is folytatódik, a jogosult családoknak azonban időben be kell nyújtaniuk a kérelmet.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.
szóljon hozzá!