
Németh Zsolt "az első szabad politikus-nemzedék, a tanítványok nevében adózott tisztelettel Fábián Ernőnek
Fotó: Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület
Egykori tanítványok, politikusok és intézményvezetők, valamint helyi lakosok gyűltek össze péntek délután a Kovászna központi parkjában szervezett emlékünnepségen, melyre Fábián Ernő író, filozófus születésének 90. évfordulója alkalmából került sor.
2024. október 25., 19:192024. október 25., 19:19
2024. október 25., 21:322024. október 25., 21:32
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola által szervezett ünnepségen az egyesület vezetője, Ferencz Éva elmondta, Fábián Ernő „életpályája annyira volt elég, hogy lerakja a gondolat szabadság felé vezető útjának járólapjait, s aztán odaátról figyelje, hogy merre járnak, hányan vannak itt azok, akiket az úton elindított”.
Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy vélekedett, Fábián Ernő az egész nemzetet tanította az önazonosságra, a nemzetrészek egymás iránti tiszteletére és egy realista nemzetszemléletre. Ő maga az 1990-es forradalom után ismerkedett meg vele, és maradandó hatása alá került.
– hangsúlyozta a politikus.
A hiteles élet mindig időszerűtlen” – kezdte beszédét Dolhai István, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője Fábián Ernőre emlékezve, mert a fenti jelző „az értelem, a gondolkodás feltétlen tisztességét és az erkölcsi parancsolatok által irányított életgyakorlatot” felmutató íróra is alkalmazható – vélekedett.
A lehetőségeken belül édent varázsolni az abszurd valóság fölé – erre törekedett Fábián Ernő Ferencz Éva szerint
Fotó: Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület
Egykori tanítványként rendkívüli elismeréssel adózott néhai osztályfőnökének Bede Emese, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum igazgatója, aki
A kovásznai magyar líceum énekkara által ünnepélyesebbé tett műsor, illetve a beszédek után a meghívott politikusok, a város intézményeinek és civil szervezeteinek képviselői koszorúzták meg a szobrot, majd a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget az ünnepség, melyet az Őzike szállóban tartott emlékkonferencia követett.
Fotó: Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület
Felszólalt Németh Zsolt, Toró T. Tibor, az EMSZ alelnöke, Bárdi Nándor történész, Székely István politológus, Tamás Sándor megyeitanács-elnök, Borcsa János irodalomkritikus, Filep Tamás Gusztáv irodalomtörténész, B. Kovács András közíró, Bakk Miklós politológus, Tánczos Szende tanár, nt. Balogh Zoltán esperes, a KCsSKE alelnöke és Gyerő József, Kovászna polgármestere.
Az előadók többségének meghatározó személyes élményei voltak Fábián Ernővel való ismeretségük idejéből, ezek felidézése pedig alkalmat adott arra, hogy az elmúlt évtizedek kisebbségi politikájának kulisszáiba is betekinthessen a hallgatóság.
Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.
Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.
Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.
Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.
szóljon hozzá!