Hirdetés
Hirdetés

Idén rákapcsolunk!

Hosszú ideje azon dolgozunk, hogy az erdélyi magyarságnak hiteles információkkal és színes tartalommal szolgáljunk minél érdekesebb és egyedibb perspektívákból. Jó hírünk van, ugyanis az idei év talán az eddigieknél is több újdonságot tartogat követőinknek, mert eldöntöttük: 2021-ben rákapcsolunk!

Székelyhon

2021. január 22., 13:422021. január 22., 13:42

Nyomtatott újságírásban és kiadásban már öreg rókának számítunk, valamint online hírek terén is úttörők vagyunk az erdélyi mezsgyén. A technológiai újítások új lehetőségeket tárnak fel előttünk, ezért új megoldásokban kezdtünk el gondolkodni, szem előtt tartva a nagyérdemű igényeit. Ennek fényében született meg 2020 tavaszán a Székelyhon TV gondolata, amely júliusban már új műsorral, a Nézőponttal örvendeztette nézőinket.

Az idei esztendőt is nagy lendülettel kezdtük:

a tapasztalt Székelyhon-olvasók felfedezhették már a cikkeink melletti kis mikrofont, amely azt jelzi, hogy az adott hír egyetlen gombnyomással meg is hallgatható.

A Székelyhon Aktuális névre keresztelt podcastcsatorna arra hivatott, hogy még egyszerűbbé és gördülékenyebbé tegye a hírfogyasztást, így akár munka vagy más elfoglaltságok közben is informálódhatunk régiónk és a nagyvilág híreiről. Itt azonban nem állunk meg! Hamarosan az új közvetítőcsatornánk tartalmát tovább bővítjük:

heti rendszerességgel közlünk majd erdélyieket érintő exkluzív tartalmakat.

Tavaszra is tartogatunk még meglepetéseket, amelyről ugyan sokat nem árulhatunk el, de az garantált, hogy egyedi lesz a helyi palettán.

Érdemes tehát ebben az évben is velünk tartani és fokozott figyelemmel követni csatornáinkat, hiszen újításokból nem lesz hiány. Kapcsoljanak hát ránk!

Hirdetés

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés