Hirdetés
Hirdetés

Hét este az ökuménia jegyében

•  Fotó: Barabás Orsolya

Fotó: Barabás Orsolya

Gyergyószentmiklóson évek óta megtartják az ökumenikus imahetet, melynek keretében a különböző felekezetű hívek közösen imádkoznak. Hétfőn a Szent István római katolikus templomban volt az első szertartás, kedden az örmény katolikus templomban tartottak szentmisét.

Barabás Orsolya

2021. január 20., 12:482021. január 20., 12:48

Egy héten át imádkoznak együtt a különböző felekezetű Krisztus-hívők egységért és üldözött testvéreikért világszerte. A 2021-es ökumenikus imahét anyagát a Grandchamp-i Szerzetesi Közösség készítette. Gyergyószentmiklóson kedden az örmény katolikus templomban várták a híveket. Gál Hunor, az örmény katolikus templom plébánosa köszöntőbeszédében kiemelte, hogy

az ökumenikus imahét lehetőséget ad arra, hogy a keresztény felekezetek tagjainak hogy együtt legyenek, együtt gondolkodjanak és együtt imádkozzanak.

Hirdetés
•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Korom Imre, a Munkás Szent József római katolikus templom plébánosa prédikációjában kétezer éves utazásra hívta a jelenlévőket, és felelevenítette, hogy a történelem során milyen nehézségekkel kellett szembenézzenek a hívők, és hogyan alakultak ki a különböző felekezetek.

Idézet
Voltak feszültségek, de mindig győzött a szeretet és a józan ész. Ahol a józan ész megbukik, ott a szeretetnek kell továbblépnie

– hangsúlyozta. Elmondta, szüksége volt reformátorokra is, akik belülről reformálták meg az egyházat. Kiemelte ugyanakkor, hogy

az erőszak nem oldhatja meg az esetleges feszültségeket az egyházak között, csak az együttműködés, együttélés és az alázat.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Az egyháznak van hite, kellő alázata és intelligenciája, hogy amikor kell és ahol kell, ott változtasson. „A szeretet Istentől van, az önzés, gyűlölködés, székdobálás, irigykedés a Sátántól.

Idézet
Mi megkeresztelt emberek, Isten munkatársaként kötelesek vagyunk egymást szeretni, elfogadni, gazdagítani.

Erre való az ökumenikus imahét, hogy egymás értékeit felfedezzük, elfogadjuk, és ha lehet, építsük be a saját életünkbe, gondolatrendszerünkbe, mindennapjainkba” – szögezte le Korom Imre plébános.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Szerdán a református templomban, csütörtökön az unitáriusok szervezésében a református templomban, pénteken a baptista imaházban lesz közös ima. Szombaton a Munkás Szent József, vasárnap pedig a Szent Miklós római katolikus templomokban lesz szentmise az ökumenikus imahét keretében. A szertartások minden nap 17 órakor kezdődnek.

•  Fotó: Barabás Orsolya Galéria

Fotó: Barabás Orsolya

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. november 06., péntek

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre

Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.

GDP arányosan keveset költenek Romániában szociális védelemre
2026. november 06., péntek

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan

A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.

Több ország repülőjáratait is bombafenyegetések érték, a háttér egyelőre tisztázatlan
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.

Romániába látogat Ursula von der Leyen
Romániába látogat Ursula von der Leyen
2026. november 06., péntek

Romániába látogat Ursula von der Leyen

Hirdetés