
Fotó: Maros megyei rendőrség
Uzsorával és zsarolással kapcsolatos bűncselekmények sorozatát göngyölítette fel a Maros megyei rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya. A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni igazgatósággal (DIICOT) közösen szerdán Marosvásárhelyen huszonöt összehangolt házkutatást végeztek, és tucatnyi személy ellen adtak ki letartóztatási parancsot, valamint több száz személy kihallgatását tervezik.
2021. november 17., 17:392021. november 17., 17:39
Uzsorával és zsarolással, valamint bűnbandába való szerveződéssel gyanúsítják azokat a személyeket, akiknél házkutatást végeztek – tájékoztatott a rendőrség sajtószóvivője
Mint a nyomozás során kiderült, 2016-ban tizenkét marosvásárhelyi és szászrégeni illetőségű személy bűnbandát létesített, amely zsarolásra, illetve uzsorakamatra szakosodott, és két csoportban, összehangoltan működött. A rendőrség szerint
és a kölcsönhöz folyamodó személyeket utólag arra kényszerítették, hogy az eredeti összegnél jóval többet fizessenek vissza, nem ritkán százszázalékos kamattal.
A házkutatások során nagyobb pénzösszegeket (lejt és valutát) foglaltak le a rendőrök, a kölcsönt bizonyító iratokat, gépkocsikulcsokat, valamint számos „fehér” fegyvert (késeket, szablyát, fejszét).
Fotó: Maros megyei rendőrség
A tizenkét gyanúsított ellen kiadott letartóztatási parancsot a napokban végrehajtják, majd a kihallgatásukat követően, amennyiben szükségesnek tartják, fogvatartási eljárást kezdeményeznek ellenük.
Szerdán ugyanakkor elkezdődött annak a több mint száz személynek a meghallgatása, akik károsultként áldozatai vagy tanúként részesei a bűncselekményeknek.
Fotó: Maros megyei rendőrség
Fotó: Maros megyei rendőrség
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
szóljon hozzá!