Huszadik alkalommal nyílt meg csütörtökön a Szent György Expó. A tematikus kiállítás és vásár a Természetesen zölden címmel zajlik.
2013. április 25., 15:542013. április 25., 15:54
2013. április 25., 16:002013. április 25., 16:00
Csütörtökön nyílt meg a Szent György-napi expó a Vadász utcai sportcsarnokban, az eseményt most is a sepsiszentgyörgyi Mediorg Kft. és a magyarországi A&J Expert Service hozta tető alá, a megjelent közel ötven vállalkozás közül 18-an érkeztek külföldről – tájékoztatott Ördög Lajos főszervező.
A kiállításon hatszáz négyzetméteren vannak jelen a cégek, a sportcsarnok belsejében kialakított standoknál, illetve az udvaron. Első alkalommal tematikusan zajlik az expó – magyarázta Prázsmári Júlia szervező, hozzátéve, hogy ebben nagy szerepet kapott a helyi köztisztasági vállalat, a Tega Rt. is. Ennek jegyében szombat délután a helyi iskolák diákjai Egyesek szemete – mások kincse címmel mutatják be a hulladékból, eldobott anyagokból készített jelmezeiket, valamint használati és műtárgyaikat. A szervezők a legjobb alkotásokat díjazzák, de díjat kap majd a legzöldebb kiállító is. A vásárlók, érdeklődők tombolát vehetnek, ezt vasárnap délután sorsolják majd ki.
A kiállítók között vannak a visszajáró vendégek, akik magyarországi pálinkát vagy mézet hoztak, de olyan különlegességet is találhatnak az érdeklődők, mint a kürcsi. Ez a székely kürtős kalács magyarosított változata: más technológiával dolgoznak, így nem szénen sütik a kalácsot és nem használnak cukrot sem, viszont gyümölcsdarabokat sütnek a tésztába. A kisebb vállalkozások mellett külön standdal vesz részt az expón a a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), melyet a magyar kormány hozott létre. Feladata a kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatása, és a külföldi cégek magyarországi befektetéseinek ösztönzése. Nagy teret kaptak idén a különböző természetgyógyászati termékeket forgalmazó cégek is.
A huszadik alkalommal rendezett kiállításon, idén második alkalommal van jelen az Udvarhelyi Híradó Kft. is, a standnál különböző kiadványok, újságok, könyvek vásárolhatók meg, ugyanakkor hazai és külföldi napilapokra, hetilapokra, bulvármagazinokra is elő lehet fizetni.
A Szent György-napi kiállítás és vásár naponta 10 és 18 óra között tart nyitva.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!