Színes és hangos volt hétvégén Sepsiszentgyörgy

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Kilencedik alkalommal rendeztek diáknapokat Háromszéken. A rendezvény alatt megbolydult a város: színes és hangos csapatok ünnepltek az utcákon.

Bús Ildikó

2013. május 13., 08:182013. május 13., 08:18

2013. május 13., 08:372013. május 13., 08:37

A Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület önkénteseinek szervezésében kilencedik alkalommal került sor Sepsiszentgyörgyön a Háromszéki Diáknapokra.

A szervezők elmondása szerint a projekt célja, hogy a 14–25 éves háromszéki fiataloknak lehetőséget teremtsen a szabadidő hasznos és értelmes eltöltésére, csapatvezetőket és diákszervezőket neveljen ki, akik az önkéntesség jegyében személyiségüket formálják és kisközösségeket építenek.

A márciusi benevezés alatt 500 fiatal iratkozott be a 20 fős csapatoknak meghirdetett májusi vetélkedőre. A versenyszámok alatt a szentgyörgyi járókelők láthattak divatbemutatót a parkban, csatajelenetet, villámcsődületet, de akár egy ölelést is beszerezhettek valamelyik próbát kiálló diáktól. A pénteki nap a kultúrára épült, a csapatok egyszerre több helyszínen versenyeztek, szombaton pedig a központi parkban és a város végén szervezett majálison mérték össze tudásukat a fiatalok.

Vasárnap a sporttevékenységeké volt a főszerep: a Mikes Kelemen Líceum udvarán szerveztek különböző érdekes versenyt: páros focit, talicskastafétát, könyves guggolást, ugrókötél-maratont.
A szintén vasárnap zajló gálára az öt legmagasabb pontszámot megszerzett csapat került be: Mind(1)egy, az „L”-éces Mókusok, A Gyufa, a The Bombers és a Hátulshock.

A gálán négy versenyszámon kellett bebizonyítani a csapatoknak, hogy ők a legrátetmettebbek a Háromszék Legügyesebb Diákcsapata címre. Idén harmadik helyezett a Hátulshock csapata lett, második a The Bombers, míg első helyen A Gyufa csapat tagjai végeztek. A szervezők és résztvevők úgy vélik, érdemes volt ismét megrendezni a diáknapokat a város diákjainak és az itt élőknek örömére. Ígéretük szerint jövőre ismét találkoznak Sepsiszentgyörgy főterén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
Hirdetés