
Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
Egy 32 éves férfit vettek őrizetbe vasárnap a Kovászna megyei rendőrök, miután a gyanú szerint élettársát bántalmazta, elvette a pénzét és bezárta a lakásba.
2025. szeptember 28., 15:182025. szeptember 28., 15:18
Az eset előző nap került a hatóságok tudomására, amikor egy nő bejelentette: élettársa bántalmazta, erőszakkal pénzt vett el tőle, majd a nő akarata ellenére a közös lakásukba zárta.
Felmerült a gyanú, hogy a férfi el akarja hagyni az országot, ezért a Kovászna megyei rendőrök a Szeben megyei kollégákkal vették fel a kapcsolatot, és az együttműködésnek köszönhetően el is fogták a gyanúsítottat. A kiadott előállítási parancs alapján a rendőrségre kísérték, ahol folytatódott a kihallgatása.
Huszonnégy órára őrizetbe vették, és az áldozat védelme érdekében ideiglenes távoltartási határozatot is elrendeltek.
A nyomozás az ügyészség irányításával folytatódik családon belüli erőszak, rablás és jogellenes szabadságkorlátozás gyanújával.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
A gelencei férfidalárda csapata érdemelte ki a fődíjat a Székelyföldi Kolbászparádé huszadik kiadásán, melyet szombaton rendeztek meg a zabolai Mikes-birtokon. A versenybe benevezett 18 csapat között több különdíjat is kiosztottak.
A Csíkkozmásról néhány éve Mikóújfaluba költözött család bolygatta meg a háromszéki falu békéjét – árulta el lapunknak a minapi gyilkosság kapcsán Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere.
A sepsiszentgyörgyi rendőrség közrendvédelmi osztályának járőrei fogtak el egy országosan körözött férfit, aki megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
szóljon hozzá!