Ünnepélyes keretek között vette fel a Székely Mikó Kollégium régi könyvtára ifjabb Teleki Domokos, míg az ifjúsági könyvtár Domokos Géza nevét.
2013. május 15., 19:562013. május 15., 19:56
2013. május 15., 21:072013. május 15., 21:07
Szerdán került sor az ünnepélyes névadásra a Székely Mikó Kollégium új épületében, mely az ifúsági könyvtárnak ad helyet, és nappal Domokos Géza író, művelődésszervező, politikus nevét vette fel, míg a régi könyvtár ifjabb Teleki Domokos nevét kapta. A rendezvényen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, valamint több politikus, tanár és az iskolai diákjai.
A Mikó-himnusz eléneklését követően Kondor Ágota, a kollégium igazgatója szólalt fel, aki a könyvtár munkatársainak eredményes munkáját ismertette. Kollégái elsőként digitalizálták az iskola könyvtárát, kialakítva egy olyan vonalkódos rendszert, mely jelenleg egyedülálló a város iskolái között. Az igazgató arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy az elektonikus olvasás mellett létfontosságú a fiatalok kezébe könyvet adni, hiszen a könyv maga a varázslat. A könyvtáraknak azért adtak nevet – tette hozzá – mert szükség van példaképekre a mai fiatalok életében, olyan emberek által, akik hiteles, alkotó tagjai voltak a közösségnek.
Domokos Géza munkásságát Kiss Jenő, a Bod Péter Megyei Könyvtár nyugalmazott igazgatója méltatta, kiemelve, hogy ifjúsági könyvtár több is van, de a nagy író nevét csak ez az egy viseli. Kiss Jenő kihangsúlyozta, a mai végzősök számára, főként akik irodalomszakra készülnek fontos, hogy megismerjék Domokos Géza életművét, hiszen azáltal szembesülnek a ténnyel és megértik, hogy mennyivel könnyebb ma nekik, mint elődeiknek volt. A korábbi könyvtárigazgató elmondta: Domokos Géza igényes volt munkásságában, ez alkotta tevékenysége gerincét, a Kriterion könyvkiadó pedig kétezer magyar könyvet adott ki 23 millió példányban, ami Domokos Gézát a legnagyobbak közé emeli.
Kiss Jenő a könyvkiadó szerkesztőségének munkáját ismertette, mely nemzetiségi könyvkiadó volt és a legnehezebb időkben, a kommunista ellenőrzés ellenére is fennmaradt és elvégezte feladatait. Domokos Géza pedig kiváló munkatárs volt, hiszen ismerte a teljes erdélyi szellemi életet, ó kapcsolatokat ápolt a román közélettel és bebizonyította, hogy érdemes csinálni azt, amit és ahogyan lehet.
A Domokos Géza könyvtár mellett az iskola régi nagykönyvtárának is nevet adtak, a termet Teleki Domokos grófról nevezték el, aki nagy műveltségű ember volt, író, publicista, történész, politikus. Tanulmányait Nagyenyeden, Marosvásárhelyen, Pesten végezte. Mindkét Bolyainak ismerőse, Barabás Miklós festőnek évfolyamtársa, a legnagyobb magyarként számon tartott Széchenyinek pedig barátja és híve. Jogot hallgatott, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, az Erdélyi Múzeum Egyesület egyik alapítója volt, országgyűlési képviselőként tevékenykedett.
Az ünnepségen felszólalt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is, aki Domokos Gézáról szólt, kiemelve a transzilván ember jellemét, amely által tovább építette a helyi értékeket. A politikus kihangsúlyozta Domokos Géza jelentőségét az irodalomban, aki intézményépítő is volt, amit mi sem bizonyít jobban, mint a tény, hogy minden magyar család könyvespolcán találni Kriterion könyvet. Ugyanakkor az erdélyi írónemzedék szellemi atyja is volt, általa jelentek meg erős alkotók a magyar irodalomban. A Kriterion könyvkiadó munkássága a fordítóműhely működtetéséből is állt, hiszen kilenc nyelven jelentettek meg írásokat, de feldolgozták a kortárs román és magyar irodalom műveit is, lehetővé téve, hogy a két nemzet még jobban megismerje egymást. „A párbeszéd és egymás tisztelete tette lehetővé a másik megismerését, és ez vezette Domokos Gézát a közéleti pályáján is. Domokos Géza intézmény volt, nemcsak ember” – méltatta Kelemen Hunor.
Az író, politikus méltatását követően vetített-képes előadásra került sor Képkockák Domokos Géza világából címmel, mely az író életének legfontosabb mozzanatait mutatta be: családi fotókat, baráti találkozásokat, a papolci otthont valamint az unokáival való viszonyát. A bemutatót Domokos Péter, Domokos Géza fia, az egyesület elnöke és Gáspár Antónia készítették.
A rendezvény a Gróf Teleki Domokos-emlékplakett és Domokos Géza-emlékplakett leleplezésével ért véget.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!