Nem enyhül a konfliktus a város és civilek között

A civil szféra és közvetve a közösség érdekeinek semmibe vételével vádolja Sepsiszentgyörgy önkormányzatát a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK). A szövetség vezetői ezt a városhoz címzett beadványaikra érkezett válaszok nyomán fogalmazták meg.

Nagy D. István

2013. április 30., 12:522013. április 30., 12:52

A Megmérettettünk és könnyűnek találtattunk címet viselő állásfoglalásban a CIVEK elnöke, Bereczki Kinga – noha értékeli azt, hogy a megyeszékhely vezetése valamelyest nyitottan viszonyul a civil szervezetekhez – elsősorban bírál. Bereczki szerint a nyitottság egyelőre csak „udvarias és semmitmondó” kommunikációban nyilvánul meg, hiszen sem a város pályáztatási rendszere, sem az adóemelés kapcsán megfogalmazottakra nem kaptak kielégítő választ. A pályáztatás tekintetében egyébként a szövetség már több alkalommal felrótta az önkormányzatnak, hogy átláthatóbb kellene legyen az egész kritériumrendszer, amely alapján a civil szervezetek támogatásba részesülhetnek a város részéről. Ide tartozik többek között az is, hogy a kritériumrendszer továbbra sem lelhető fel a megyeszékhely honlapján, bár az illetékesek az ellenkezőjét állítják.

Bereczki Kinga kifogásokat fogalmaz meg az adóemelést vitató beadványukra érkezett válasz kapcsán is, kijelentve, hogy a város továbbra is egyoldalúan, csak a költségvetés szempontjából nézi a döntést, amely mind a vállalkozásokra, mind a civil szervezetekre nézve előnytelen. Bereczki szerint a gazdasági bizottság a többletbevételt igyekszik hangsúlyozni, illetve az intézkedés munkahelyteremtő hatását. Ez utóbbi a szövetség képviselői számára egyébként érthetetlen, azaz hogy milyen logika mentén jutottak erre a következtetésre. Végül ugyanők megemlítik azt is, hogy a városi testület gazdasági bizottsága elismeri, a civil szervezetek esetében nem igazán rendelkeznek megoldással, ami a megemelt ingatlanadót illeti, viszont kiemelik, hogy szerintük nem annyira megterhelő a plusz befizetési kötelezettség.

Konklúzióként a CIVEK úgy értékeli, elitélendő, hogy a megyeszékhely vezetői a civil szervezetek értékét csak anyagi szempontból mérik, és jelentőségüket ezáltal lekicsinylik. Ez egyben a helyi hatalomnak a közösséghez viszonyulását is mutatja – így a CIVEK.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek

A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek
2025. július 06., vasárnap

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak

Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak
2025. július 05., szombat

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban

Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban
2025. július 04., péntek

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban

A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban
2025. július 03., csütörtök

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben

Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben
2025. július 03., csütörtök

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások

Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások
2025. július 03., csütörtök

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk

Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk
2025. július 02., szerda

Az autópálya nyomvonala ellen tiltakoznak a kézdimartonfalvi gazdák

A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.

Az autópálya nyomvonala ellen tiltakoznak a kézdimartonfalvi gazdák
2025. július 02., szerda

Történelmi jóvátétel az egykori Bodok szálló lebontása a polgármester szerint

A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.

Történelmi jóvátétel az egykori Bodok szálló lebontása a polgármester szerint
2025. július 01., kedd

Generátor-feszültség Sepsiszentgyörgyön – még kedden megoldás születik a lakók panaszára

Napok óta hangos generátor borzolja a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) téren lakók idegeit. A folyamatos zaj főleg éjjel volt zavaró, de kedden ígéret született a probléma megoldására.

Generátor-feszültség Sepsiszentgyörgyön – még kedden megoldás születik a lakók panaszára