Víz alatti karácsonyfát állítottak vasárnap a dálnoki búvártóban. A fenyőt már feldíszítve süllyesztették víz alá, és fejjel lefelé, tulajdonképpen a jégre feltapadva lógott.
2016. december 19., 15:482016. december 19., 15:48
Szabó Jenő búvár, aki Jacques-Yves Cousteau kapitány csapatában is dolgozott, és közreműködött Calatis feltárásában, néhány évvel ezelőtt hozta létre a dálnoki búvártavat, Európa egyetlen hasonló jellegű létesítményét, és megalapította a Víz alatti kutatások központját, ahol többek között az Iskola másként program során több mint ezer gyerek próbálhatta ki a búvárkodást. Szabó Jenő elmondta, a víz alatti karácsonyfa-állítás megszokott búvárkörökben, a dálnoki víz alatti karácsonyfa érdekessége, hogy fejjel lefelé lóg. Családi eseménynek szánták a víz alatti faállítást, ám amikor kiszivárgott a terv híre, az országos sajtó is rámozdult.
A baráti körükből három család vett részt a projektben, a fát feldíszítették, majd vágtak egy háromszögű léket, egyszer a levegővel telt karácsonyfatalpat vitték le a víz alá, ami feltapadt a jégre, és abba illesztették bele a fenyőt. A feladatot nehezítette, hogy bár délelőtt láttak neki, mégis mínusz 9 Celsius-fokban dolgoztak, és négy-öt óra alatt „lógott” végre a karácsonyfa a víz alatt. Az is időbe telt, amíg a húszcentis jeget átvágták, és a hideg miatt folyamatosan fagyott vissza a víz, részletezte a búvároktató.
Azért arra még volt idő, hogy bár nem a víz alatt, de még a vízben forralt borral koccintsanak. A központ különben nagy hangsúlyt fektet a fiatalok környezettudatos nevelésére, tanbusszal járják a két székely megyét, és tanösvény létrehozását is tervezik a búvártó mellett.
Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.
A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.
Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.
Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.
szóljon hozzá!