Jövőre marad az őrkői falbontás

Elkezdődtek a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyed felé vezető Váradi József utcában a munkálatok, a már két éve elfogadott területrendezési terv szerint. Amikor leaszfaltozzák az út felső részét, lebontják a betonból készült válaszfalat.

Bíró Blanka

2016. december 21., 17:262016. december 21., 17:26

2016. december 21., 17:452016. december 21., 17:45

Tóth Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere lapunknak elmondta, a tervek elkészültek az út korszerűsítésére, ám még néhány módosítást kért az önkormányzat, majd a végleges terv elfogadása után pályáztatják meg a kivitelezést.

Jelenleg a közművek vízszolgáltató dolgozik a helyszínen, még az út felújítása előtt kicserélik a vezetékeket,  ez forgalomeltereléssel jár. Az alpolgármester megerősítette, hogy az út aszfaltozásával párhuzamosan majd a falat is lebontják.

Mint ismeretes a nyolcvanas években épült, mintegy 200 méter hosszú betonfal hosszában választja ketté a Váradi József utca felső szakaszát – a romák otthonait és a tömbházakat. A fal felső felének egy részét egyébként már apránként elbontották az ott élők. A két méter magas fal helyére egyméteres élő sövényt ültetnek, amellyel elválasztják a gyalogos és az autós forgalmat. Az Őrkő negyed lakói már évek óta kérik a fal lebontását, amely meglátásuk szerint a diszkrimináció jelképe.

Tavaly az Európa Kulturális Fővárosa 2021 projekt kapcsán az Active Watch civil szervezet rótta fel Sepsiszentgyörgynek a választófal meglétét. Az önkormányzat különben több, a helyi közösség felzárkóztatását célzó projekttel készül, az év elején önkormányzati és civil összefogással indították be az Őrkőn a Ringató – Biztos kezdet gyerekházat nevet viselő projektet, ahol a három év alatti gyerekek és édesanyjuk számára szerveznek foglalkozásokat, abban bízva, hogy ezzel is csökkenteni tudják később az iskolaelhagyást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés