Együttműködési megállapodás a kamarák között

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Szerződésbe foglalta pénteken a Kovászna, illetve a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, hogy a két érdekvédelmi intézmény ezen túl több területen is együttműködik a háromszéki és a Békés megyei vállalkozások közeledésének elősegítésére.

Nagy D. István

2013. április 26., 19:462013. április 26., 19:46

Édler András, a háromszéki kamara vezetője a megállapodás aláírása kapcsán elmondta, hogy bár ez egyelőre csak egy dokumentum, következik a tartalommal történő feltöltése, de már sikerült megrajzolni az együttműködés fő irányvonalait. Az elnök szerint kétségtelen, hogy mind a Békés megyei, mind a háromszéki vállalkozások ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, így a válság közepette történő megmaradás, viszont ezek leküzdésében jelentős segítséget nyújthat, ha ezen megállapodás révén közeledni tudnak egymáshoz, üzleti kapcsolatok jöhetnek létre. Édler hozzátette, hogy az együttműködés nem redukálódik le csak Békés megyére, hanem a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) is részese ennek a megállapodásnak, hiszen a román külkereskedelmi mérleg jócskán javításra szorul, ugyanis jelentősen alacsonyabb, mint Magyarországé, és ez az együttműködés is segíthet ennek megváltoztatásában.

Hódsági Tamás, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ismertette azokat a feladatokat, amelyeket Magyarország kormánya kijelölt az anyaországi szervezeteknek. Ezek közé tartozik a Kárpát-medencei gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése minden szomszédos állammal, így Romániával is, és ennek szellemében született ez a mostani megállapodás is. Két másik feladat is kapcsolódik ide, éspedig az oktatás, fejlesztés, valamint a munkaerő-vándorlás feltérképezése, amelyhez az együttműködés újabb segítséget nyújthat. A konkrétumok tekintetében ugyanakkor egyelőre fel kell mérni, hogy milyen területek jöhetnek számításba a Háromszéki gazdasági szférát tekintve.

Orosz Tivadar, az MKIK Magyar–Román Tagozatának elnöke, a békési kamara általános alelnöke megerősítette, hogy a külkereskedelmi mérleg (import-export arány) egymáshoz igazítása valóban egyike a fő törekvéseknek. A tagozat egyébként már tíz éve vizsgálja az együttműködési lehetőségeket magyarországi, illetve romániai, és ezen belül háromszéki vállalkozások között. Háromszéken egyelőre Békés megyéből származó beruházóról nincs tudomásuk, de elég intenzív import-export tevékenységet tapasztalnak a két térség vállalkozói között.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 06., vasárnap

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek

A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.

Attól tartottak, hogy öngyilkos lesz a férfi – azonnal szóltak a rendőrségnek
2025. július 06., vasárnap

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak

Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.

Nemzedékről nemzedékre testált álma valósult meg a kovásznai unitáriusoknak
2025. július 05., szombat

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban

Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.

Derült égből villámcsapás? Székelyföld is érintett a szombati viharriasztásban
2025. július 04., péntek

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban

A megszokottól eltérő, misztikus élményben lehet része annak, aki ellátogat a dálnoki búvártóhoz, ahol nem mindennapi kiállítás várja a látogatókat.

Különleges víz alatti tárlat nyílt a dálnoki búvártóban
2025. július 03., csütörtök

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben

Válaszol a gazdák kérésére a Kovászna megyei tanács: segít a gazdálkodóknak abban, hogy nagyobb felületen küzdhessenek meg az egyre gyakoribb aszályos időszakokkal. A cél az, hogy az eddigi 3000 hektárról 8000 hektárra nőjön az öntözhető felület.

Aszály elleni küzdelem: támogatják a gazdákat az öntözésben
2025. július 03., csütörtök

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások

Hat szolgálati lakással lesz gazdagabb egy év múlva Kovászna városa, amelyeket az egészségügyben és oktatásban dolgozóknak szánnak. A kivitelezés múlt héten kezdődött el, uniós alapokból finanszírozzák.

Mágnesei lehetnek az egészségügyi és oktató személyzetnek a kovásznai szolgálati lakások
2025. július 03., csütörtök

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk

Több mint egy hónappal a pusztító májusi áradások után sem csillapodott a fájdalom és a reménytelenség Nagyborosnyón és Bácsteleken. A települések lakói még mindig ázott falú, penészes, betonpadlós szobákban tengődnek.

Térdre kényszerítette őket az árvíz, nehéz felállniuk
2025. július 02., szerda

Az autópálya nyomvonala ellen tiltakoznak a kézdimartonfalvi gazdák

A közútkezelő és a Kovászna megyei tanács ellen indítandó perben látják az utolsó szalmaszálat az A13-as autópálya őket érintő nyomvonala ellen tiltakozó kézdimartonfalvi gazdák. Ezt a helyi kultúrotthonban tartott fórumukon tették egyértelművé.

Az autópálya nyomvonala ellen tiltakoznak a kézdimartonfalvi gazdák
2025. július 02., szerda

Történelmi jóvátétel az egykori Bodok szálló lebontása a polgármester szerint

A Bodok szálló nem a város szimbóluma, hanem az elnyomásé, a rombolásé, a valódi értékek eltörlésének mementója – fogalmazott hétfői sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester a város közvéleményét élénken foglalkoztató bontási folyamat kapcsán.

Történelmi jóvátétel az egykori Bodok szálló lebontása a polgármester szerint
2025. július 01., kedd

Generátor-feszültség Sepsiszentgyörgyön – még kedden megoldás születik a lakók panaszára

Napok óta hangos generátor borzolja a sepsiszentgyörgyi Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) téren lakók idegeit. A folyamatos zaj főleg éjjel volt zavaró, de kedden ígéret született a probléma megoldására.

Generátor-feszültség Sepsiszentgyörgyön – még kedden megoldás születik a lakók panaszára