Ötödik alkalommal is megnyitotta kapuit a Szent György-napi ifjúsági sátor, melyet a HÁRIT és az Ecou Egyesület közösen szervezett. A következő három napban közönségtalálkozókkal, játékokkal és koncertekkel várják a fiatalokat.
2013. április 26., 18:532013. április 26., 18:53
2013. április 26., 19:022013. április 26., 19:02
Az ötödik alkalommal szervezett eseménynek már nem elég a sátor, sem az udvar, hamarosan nagyobb térre lesz szükség – mondta a megnyitón Tischler Ferenc. Az alpolgármester kiemelte a román és magyar fiatalok összefogását, hiszen ez a rendezvény is azt mutatja, hogy tudnak közösen szórakozni. „Ez a hely a tolerancia helye, és bízok benne, hogy együtt nagyobb eredményeket értek majd el” – fogalmazott Tischer, átadva Antal Árpád polgármester üdvözletét is.
Mădălin Guruianu a programokat ismertette, kitért az élő könyvtár fontosságára, mely által különböző szakmák képviselőivel és érdekes személyiségekkel találkozhatnak az érdeklődők. A liberális politikus szintén kiemelte a közös szervezés fontosságát, mint mondta, a helyi fiatalok akarnak, tudnak és szeretnek együtt lenni, ezáltal pedig jobb esélyeik vannak a jövőt tekintve. Szőcs Endre HÁRIT-elnök felszólalásában az elmúlt évek sikeres rendezvényeit méltatta, melyet a HÁRIT kezdeményezett, és amely mára meghatározza a Szent György-napok arculatát.
A HÁRIT-téren különböző játékokkal, karaokéval és SMS-fallal várják az érdeklődőket, de találkozni lehet a városnapok fellépőivel is: itt lesz Janicsák Veca, a Zanzibár és a Voltaj zenekar is. Ugyanakkor szombaton 18.30-tól flashmobot szerveznek a B színpad előtt, amelyre minden érdeklődőt várnak, hiszen ígéretük szerint különleges eseményről van szó. Továbbá rekordkísérletre is készülnek, melynek csak a részleteit árulták el egy felhívással: az ifjúság jövőjét alapoznák meg lábnyomok által, így mindenkit várnak a térre, aki hátra szeretné hagyni lábnyomát egy papírlapon. A HÁRIT-tér programját a programfüzetben találják meg az érdeklődők, amit a Városimázs Iroda előtt, illetve az önkénteseknél lehet megvásárolni öt lejért.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!