Háromszék gazdaságának a magját a kis- és közepes vállalkozások képezik

Háromszék gazdaságának a magját a kis- és közepes vállalkozások képezik

A háromszéki gazdaság súlypontja Sepsiszentgyörgyön van. Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Kovászna megyében a vállalkozások elsöprő többsége – 90 százaléka – mikrovállalkozás, és mindössze 0,26 százaléka nagyvállalat – mutatott rá csütörtöki sajtótájékoztatón Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi kamara elnöke.

Bíró Blanka

2020. szeptember 17., 18:282020. szeptember 17., 18:28

A kamara idén is elkészítette a Kovászna megyei vezető vállalkozások rangsorát, október 1-én kerül sor a díjátadó gálára. Kovászna megyében 5848 cég van bejegyezve, ezek közül az elmúlt évre 4701 tette le a pénzügyi mérleget.

A vállalkozások összforgalma tavaly 7,2 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest, elérte a 6,8 milliárd lejt, a nyereségük viszont 0,26 százalékkal csökkent, összesen mintegy 500 millió lej volt a tavalyi összprofit.

A magánszféra 27 426 munkahelyet tart fenn, ám már tavaly közel ezerrel csökkent a foglalkoztattak száma, az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Édler András kifejtette, a kimutatásaikból kiderül, Háromszék gazdaságának a magját a kis- és közepes vállalkozások képezik, ők valósítják meg a forgalom 80 százalékát, foglalkoztatják az alkalmazottak szintén 80 százalékát, és ők teljesítik a profit 93 százalékát.

A legtöbb háromszéki cég a szolgáltatások terén tevékenykedik, az ágazat jelenti a megye gazdaságának 37,6 százalékát, a kereskedelem a 25,4 százalékot teszi ki, az ipar 13,2 százalékot, az építkezés 8,9 százalékot, a turizmus 5,9-et, a mezőgazdaság 5,8-at, míg a kutatás, fejlesztés és számítástechnika a 3 százalékot.

A forgalom tekintetében az ipar jár az élen, ezt követi a kereskedelem, a szolgáltatások.

A jövedelmezőség és a foglalkoztatás szempontjából is az ipar áll az élen, ám e tekintetben a szolgáltatások megelőzik a kereskedelmet. A Kovászna megyei cégek 68 százaléka városon működik, a háromszéki gazdaság súlypontja Sepsiszentgyörgyön van, a megyeszékhelyen jegyezték be a megyében működő vállalkozások felét, ezek valósítják meg a megyei összforgalom, profit és foglalkoztatás felét is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 02., csütörtök

Elhunyt Gavril Cadariu, az Ariel Színház igazgatója

Elhunyt Gavril Cadariu rendező, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház igazgatója, aki több mint 25 éven át szolgálta a marosvásárhelyi színházat.

Elhunyt Gavril Cadariu, az Ariel Színház igazgatója
2024. május 02., csütörtök

Búcsú, tisztelgés és emlékezés – bemutatóra készül az Udvarhely Néptáncműhely

Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutató emléke előtt tiszteleg legújabb előadásával az Udvarhely Néptáncműhely, amelyet május 8-án mutatnak be Székelyudvarhelyen. A próbák már javában zajlanak.

Búcsú, tisztelgés és emlékezés – bemutatóra készül az Udvarhely Néptáncműhely
2024. május 02., csütörtök

Az ötlettől a megvalósításig

Ciklon Glob néven kereskedést működtettek, majd pecséteket, névjegykártyákat, mappákat kezdtek gyártani. A Top Invest kiadói, nyomdaipari és reklámipari vállalkozás tulajdonosaival, Kozma Katival és Kozma Ernővel beszélgettünk az elmúlt három évtizedről.

Az ötlettől a megvalósításig
Az ötlettől a megvalósításig
2024. május 02., csütörtök

Az ötlettől a megvalósításig

2024. május 02., csütörtök

Újabb riasztás medve miatt Farkaslaka községben

Medve jelenlétéről értesítették a Farkaslaka községieket szerda este a Ro-Alert rendszeren keresztül, ezúttal Kisfaludban látták a vadat.

Újabb riasztás medve miatt Farkaslaka községben
2024. május 02., csütörtök

A holokauszt áldozataira emlékeznek Székelyudvarhelyen

A holokauszt áldozataira emlékeznek deportálásuk 80. évfordulóján Székelyudvarhelyen csütörtökön és pénteken.

A holokauszt áldozataira emlékeznek Székelyudvarhelyen
2024. május 01., szerda

A májusi tornádó hatvan birkát is az égbe ragadhat

Májust sokan az év legszebb hónapjának tarják, de azért érhetnek meglepetések. Lehet, hogy pár héttel tényleg előrébb tart a természet a megszokotthoz képest, de április utolsó két hetének időjárását figyelembe véve még ne tegyük el végleg a meleg ruhát.

A májusi tornádó hatvan birkát is az égbe ragadhat
2024. május 01., szerda

Felháborodás és félelem a Nyikómalomfalvára visszajáró medve miatt

Közfelháborodást váltott ki, hogy majdnem tehetetlenek a Nyikómalomfalvát többször meglátogató medvék miatt, ráadásul többek félnek saját portájukon, főleg szürkületben és az esti, éjszakai órákban.

Felháborodás és félelem a Nyikómalomfalvára visszajáró medve miatt
2024. május 01., szerda

Kétbocsos anyamedve ólálkodik Tordátfalva határában

Két medvebocs és egy anyamedve miatt riasztották a Siménfalva községieket szerda délután a Ro-Alert rendszeren keresztül, felhívva a figyelmet, hogy kerülni kell a környéket.

Kétbocsos anyamedve ólálkodik Tordátfalva határában
2024. május 01., szerda

A tánc közösségformáló ereje – filmvetítéssel zárták a táncnapokat

A Tánc világnapját háromnapos rendezvénysorozattal ünnepelték Csíkszeredában, a táncnapok záróakkordja pedig a Moving Stories című dokumentumfilm volt, amit a Csíki Moziban vetítettek le az érdeklődőknek.

A tánc közösségformáló ereje – filmvetítéssel zárták a táncnapokat
2024. május 01., szerda

Kerékpáros majális Székelyudvarhelyen

Több helyszínről indultak kerékpárral a székelyudvarhelyi Városi Majálisra, amelyet a Sétatéren tartanak idén. Elsőként a Tekergők zenekar adott elő örökzöld mesedalokat, de sok más színes programmal várják a látogatókat a nap folyamán. Fotókon mutatjuk.

Kerékpáros majális Székelyudvarhelyen
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!