
A városkassza megérezte a de minimis programok jótékony hatásait. Bővítenék a lehetőségeket. Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Jelenleg Sepsiszentgyörgyön két minimis program működik, és újabb három elindítását tervezik. Utóbbiak közül kettő már a Versenytanácsnál van láttamozásra – erről számolt be Debreczeni László közgazdász, az önkormányzat gazdasági bizottságának elnöke.
2020. szeptember 03., 20:102020. szeptember 03., 20:10
Felidézte, már nyolcadik éve működik az a program, hogy a helyi vállalkozók visszaigényelhetik ingatlanadójuk egy részét.
Az adóemeléssel hét év alatt plusz 5 millió euró folyt be a városkasszába, a helyi cégek visszaigényeltek ebből 1,5 millió eurót, tehát a város 3,5 millió eurót nyert. A Sepsiszentgyörgyön ingatlanadót fizető cégek 72 százaléka nem helyi érdekeltségű, azonban
A másik, szintén évek óta működő minimis program értelmében az új beruházást megvalósító cégek a befektetés nagysága, az alkalmazottak száma és a tevékenység függvényében három évre kérhetnek adócsökkentést. Az önkormányzat további három program beindítását tervezi.
A másik program révén azokat a cégeket segítik, melyek megszenvedték a járvány hatásait, bizonyíthatóan visszaesett ebben az időszakban a forgalmuk és a profitjuk. Ugyanakkor egy Startup program elindítása is folyamatban van, amely kapcsán abban bíznak, hogy akár külföldről is haza tudnak így csábítani vállalkozó kedvű sepsiszentgyörgyi fiatalokat.
Debreczeni László elmondta, az elmúlt nyolc év önkormányzati munkája során megtanulta, a közösségépítés nem a közgazdaság szabályai szerint történik.
– szögezte le.
Antal Árpád polgármester kifejtette, az elmúlt években radikálisan átalakult a vállalkozói struktúra, és ezáltal a mentalitás is megváltozott Sepsiszentgyörgyön. „Számos cég tűnt el, amelynek nem teremtettek a város, a közösség számára hozzáadott értéket. Ugyanakkor számos kis vállalkozás megerősödött, amelyek támogatják a kultúrát, a sportot” – összegzett a polgármester.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!