
Előzetesben a gyanúsítottak. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Három berecki fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy egyetlen éjszaka alatt autót loptak, két embert is bántalmaztak, pénzt és értéktárgyakat tulajdonítottak el – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2023. október 06., 18:132023. október 06., 18:13
Egy 65 éves férfi jelentette csütörtökön a kézdivásárhelyi rendőröknek, hogy előző éjszaka rablótámadás áldozata lett. Elmondása szerint három fiatal ment be előző éjjel annak a berecki háznak az udvarára, amelynek az őrzését ellátta, és cigarettát kértek, utóbb azonban
Még aznap értesítették arról is a rendőrséget, hogy ugyanazon éjjel Bereck határában
A rendőrök kiderítették, ugyanazokról a személyekről van szó: két 17 éves és egy 19 éves fiatalról. Kettőjüket csütörtökön reggel sikerült elfogni, a harmadikat a nap folyamán. Mindhárman egy hónapos előzetes letartóztatásba kerültek.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a szóban forgó éjjelen
amelyet aztán megrongálva a berecki benzinkút mögött hagytak. A fiatalok ellen eljárás indult.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
szóljon hozzá!