Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Lecsúszott az útról és az árokba borult egy autó Marosfőn kedden reggel, három személy utazott benne.
2020. december 22., 11:042020. december 22., 11:04
Három személy utazott abban az autóban, amelynek a sofőrje kedden reggel elvesztette uralmát a jármű felett, és az úttestről letérve az árokba borult. Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvívője arról tájékoztatott, hogy bár a mentők a helyszínre siettek, nem sokkal érkezésük után távoztak is onnan: személyi sérülés ugyanis nem történt, a baleset „csupán” anyagi károkkal járt.
Ősztől más helyszíneken tartják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásait, a bejelentést a Küküllő-folyó fölött húzódó hídra szerelt molinók is hirdetik.
„Jobb pályán” mottóval hirdették meg a 33. Tusványost, amelyet július 23–28. között tartanak. Többek között a Bagossy Brothers Company, Nagy Feró és a Beatrice, Ákos koncertjeire bulizhatunk; szombaton pedig meghallgathatjuk Orbán Viktor miniszterelnököt.
Jó állapotban levő sátrat vagy hálózsákot lehet adományozni a magyarózdi Terápiás Otthon lakóinak, akik egyhetes sátortáborba készülnek, hogy megéljék a kirándulás és a természetjárás örömeit.
Öt medvét kilőttek, négyet pedig vonat ütött el Maros megyében az idei év első felében. A medvék által okozott kár értéke meghaladja a fél millió lejt. Mindeközben a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolják.
Húsz napirendi pontot vitatott meg legutóbbi ülésén Kovászna Megye Tanácsának önkormányzati képviselő-testülete: a tanácsosok többek között a nagyajtai híd átadásáról is döntöttek, ugyanakkor jóváhagyták a Háromszék Táncegyüttes névváltoztatási kérelmét.
Csőtörés történt a székelyudvarhelyi Virágok sétányán csütörtök délelőtt, a meghibásodást nem lehet vízelvétel nélkül megoldani, ezért átmenetileg víz nélkül maradt tíz tömbház a csőtörés környékén.
Úgy tűnik, hogy sikeresnek bizonyult a tavalyi esztendő, ezért idén is regisztrációhoz kötik Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének a július 27-i tusványosi beszédén való részvételt.
A ratosnyai víztározó megépítése kapcsán szerveztek közvitát szerdán. Olyan megoldást kell találni, amely nem 138, hanem csak 39 hektárnyi erdő felszámolásával járjon.
Javítási munkálatok zajlanak a marosvásárhelyi Tamás Ernő és Harcsa utcák kereszteződésében lévő vasúti szakaszon július 15-22. között. A gépjárműforgalmat lezárják és alternatív útvonalakra terelik.
Javítási munkálatok miatt szünetel a melegvíz-szolgáltatás csütörtökön és pénteken a gyergyószentmiklósi Virág negyed egyes tömbházaiban.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)