
Fotó: Gergely Imre
Súlyos munkabalesethez riasztották csütörtökön reggel a mentőket és a rendőrséget. Gyergyóditróban a vasútállomás közelében egy transzformátorállomásnál két férfit ért igen erős áramütés. Egyikük a helyszínen meghalt.
2010. május 20., 19:192010. május 20., 19:19
2010. május 20., 22:112010. május 20., 22:11
Fotó: Gergely Imre
Halálos munkabaleset történt a volt gyergyóditrói bútorgyár területén csütörtökön reggel. Két munkás az ott álló transzformátorházban található, régóta használaton kívüli alkatrészeket akarta kiszerelni és elszállítani. A földszinti helyiséget már régóta áramtalanították, így ez semmiféle veszélyt jelentett volna.
Fotó: Gergely Imre
Nem tudni miért azonban, a két munkás úgy döntött, leszerelik az emeletet lezáró rácsot és felmentek az emeleti szintre. Itt magasfeszültségű áramvezetékek voltak találhatók. Még tisztázatlan körülmények között mindkettőjüket áramütés érte. A 20.000 voltos készülékek között az egyikük, a gyergyóditrói K. G. azonnal életét vesztette, társa pedig, a szintén helybéli T. T. súlyos égési sérüléseket szenvedett két kezén és az arcán. Emellett sokkos állapotba került, az esetet követően még egy óra múlva sem emlékezett arra, hogy mi is történt vele.
Fotó: Gergely Imre
A bajba jutott férfiakat csak az áramszolgáltató vállalat megérkezése és az épület áramtalanítása után tudták megközelíteni. Amint lehetett, a gyergyószentmiklósi mentőszolgálat egészségügyi szakemberei azonnal megpróbálták újraéleszteni a súlyosabb állapotban levő munkást, de több, mint félórás megfeszített igyekezetük ellenére sem sikerült megmenteni az életét. Mivel nem voltak rajta égési nyomok, valószínűsíthető, hogy a szívét érte az áramütés, és azonnal meghalt.
Călin Georgescu hétfőn ismét kérte, hogy oldják fel a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2024 december elején tartott ülésének titkosítását, arra hivatkozva, hogy az alapozta meg az elnökválasztás második fordulójának érvénytelenítését.
Emésztőgödörbe esett pónilovat mentettek ki vasárnap a székelykeresztúri Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltóegyesület tagjai Alsóboldogfalván.
Lakóházban csaptak fel a lángok hétfőn este Vidrátszeg főutcáján, a tűzoltók már elkezdték az oltást – közli a Maros megyei katasztrófavédelem.
Egyhangúlag fogadta hétfőn a kormánykoalíció az államigazgatást érintő reformcsomagot, valamint a tervezett gazdaságélénkítő intézkedéseket. Az ülésen több adókedvezményről is döntöttek – adta hírül a Nemzeti Liberális Párt sajtóosztálya.
A Szociáldemokrata Párt nem támogatja az idei költségvetést a szociáldemokraták által javasolt szolidaritási csomag nélkül – közölte hétfőn a Facebook-oldalán Mihai Fifor képviselő.
Továbbra is problémás a romániai átoltottsági arány – hívta fel a figyelmet hétfőn Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, hogy a különféle kezdeményezések, köztük a gyógyszertári oltás kísérleti programja sem hozott érdemi javulást.
Politikai felelősségre vonás, akár tisztségből való felmentés is várhat azokra a miniszterekre és államtitkárokra, akiknek mulasztása miatt Románia uniós helyreállítási forrásokat veszít – jelenetette ki Ilie Bolojan miniszterelnök.
Habár még vannak hátra munkálatok, beköltözhet új, háromszobás házába az a négygyermekes gyergyószentmiklósi család, amelynek otthona egyetlen év alatt épült fel civilek, vállalkozók, a sajtó és az egyház szoros együttműködésének köszönhetően.
A következő két hétben a hegyvidék kivételével az ország nagy részén többnyire fagypont fölötti nappali hőmérsékleti értékek várhatók, csapadékra február utolsó napjaiban és március elején van kilátás.
A 8,2 lejt is meghaladta a gázolaj literenkénti ára egyes töltőállomásoknál – például Csíkszeredában is –, és a következő időszakban akár 8,3–8,5 lejre is emelkedhet – mutat rá elemzésében az Intelligens Energia Egyesület.