Először járt Szárhegyen s tekintette meg örökségét, a Lázár-kastélyt az Argentínában élő gróf Wenckheim László.
Harangozó Imre magyarországi néprajzkutató tartott előadást a remetei néptánctáborban. Adott és kapott leckét, hisz a népi motívumok jelentését csak elkezdte, hallgatósága pedig folytatta a gondolatot, így a kis táncosokkal szinte egymás szavába vágva osztották meg ismereteiket a lélekmadárról, a halottat túlsó partra juttató csónakról, a ló jelképéről, a táltosról, az élet fájáról.
Csíkszeredai központtal 2012. augusztus 9–12. között zajlik a térség legjelentősebb nyári sporteseménye, a hatodik kiírásához érkezett Székelyföld Kerékpáros Körverseny. A megfelelő lebonyolítás érdekében a verseny ideje alatt forgalomkorlátozásokra és útlezárásokra kerül sor Csíkszeredában és a térségben.
Beköltözésről, berendezkedésről, valamint a remek hangulat megalapozásáról szólt a 8. EMI-tábor első napja. Hátizsákokkal, sátrakkal, zászlókkal megrakodva érkeztek a tábor vendégei, és míg egyesek pihenésre, az új környezet megismerésére szánták a napot, sokan már a tábor kezdetétől igénybe vették a régi és új előadósátrak nyújtotta lehetőségeket.
A Széki Néptánccsoport lépett először a színpadra szerdán, a VIII. EMI-tábor nyitányaként, majd egyházi áldással és a házigazda Gyergyóalfalu elöljáróinak, illetve a szervező Erdélyi Magyar Ifjak elnökének beszédével kezdődött el a vasárnapig tartó nemzeti fesztivál. Öt nap alatt mintegy háromszáz személyiség áll a hallgatóság elé az előadósátrakban, illetve a színpadokon.
Zajlik az erdei málna, a feketeáfonya begyűjtése, hamarosan a csipkebogyót is lehet szüretelni – a szervezett formában történő betakarítás mellett idén sem marad el a nem kívánt jelenség: illegális begyűjtők lepik el az erdőket.
Közel négymillió lej jelenleg Hargita megyében a tanintézményeknél végrehajtott infrastrukturális beruházások során elvégzett és ki nem fizetett munkálatok után felgyülemlett adósság. Az összegek egy részéért perelnek a vállalkozók, és mintegy fele-fele arányban meg is nyerik a pereket.
Értékes információkkal gazdagodtak a régészek, és ezáltal Gyergyószentmiklós város is, a Both-váránál végzett kutatások során. Sem a vár keletkezéséről, sem pedig lerombolásáról nincsenek írásos adatok, az 1960-as években végzett ásatások viszont alátámasztják a helyi néphiedelem állítását, miszerint itt valamikor egy vár állt. Ennek hitelesítéséért 2009-ben kutatási munkálatokat kezdtek el a régészek. A feltárások most is zajlanak.
Nem volt zökkenőmentes az elektronikus receptek használatára történő áttérés kísérleti időszakának első hónapja Hargita megyében, de a háziorvosok harmada már elektronikus receptet is felírt, és közel félszáz, főként városi gyógyszertárban már el tudják számolni az új típusú vényeket.
Közzétették kedden az idei pedagógusi versenyvizsga írásbeli vizsgájának az eredményeit. A megyében vizsgázó pedagógusok 76,60 százaléka ment át a vizsgán.
Márton József lelkipásztor fogadja szombaton a Tölgyesről elszármazottakat, ő tartja az ünnepi szentmisét, útszéli keresztet szentel, és az egybegyűltekkel megemlékezik az elhunytakról, aztán az iskolaudvarban közös ebéden vesz részt a Vereskő aljában születettekkel.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
Természet ihlette formák, mezei virágok tarkaságát idéző színek – egy-egy mese ruhakölteményekben megelevenítve. Babci újabb bemutatót szervez saját tervezésű és általa varrt ruhákból, a modellek pedig ezúttal 8–15 éves gyergyószentmiklósi lányok.
Alig több mint egy hete, a jótékonysági célt is szolgáló Anna-bál alkalmával vehették át a vöröskeresztesek azt a mentőautót, melyet a Gyergyószéki Képviseleti Iroda (GYERKI) adományozott a segítő szervezet gyergyószentmiklósi egységének. Az azóta eltelt pár nap alatt bebizonyosodott, jó helyre érkezett a felajánlás, az amúgy is igen aktív önkéntesek életmentő munkáját teszi hatékonyabbá a jármű.
Kedden este már beindul a buli az EMI-táborban. A nyolcadszorra sorra kerülő nemzeti fesztivál a szokásos színvonalas programmal és a korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb kényelmet biztosító adottságokkal várja a táborozókat, új helyszínen, Borzonton.
Sok személyi sérüléssel járó közúti baleset történt az elmúlt héten, ugyanakkor a megyei mentőszolgálathoz beérkező segélyhívások okai között ezúttal egy diszkós lövöldözés is szerepel.
„Jó nekünk itt lenni az érintetlen természet ölén, ahol érződik Isten jelenléte, és ahol békében vagyunk. Tanuljuk meg, ha lemegyünk a hegyről, hogyan lehet a völgyben is embernek maradni” – szólt prédikációjában György Tibor marosvásárhelyi plébános a több mint négyszáz zarándokhoz szombaton.
Megérkezett nemrég a Hargita Megyei Tanfelügyelőséghez az ősszel induló iskolaelőkészítő osztályok bútorzatára szánt pénz, így tanévkezdésre a kisgyerekekre méretezett asztalokkal és székekkel szerelik fel a nulladik osztályok tantermeit.
Hónapok óta nincs előrelépés a múlt évi Zöld Ház programos pályázatok ügyében, Hargita megyében számos kedvező elbírálásban részesült igénylő várja az elnyert támogatást fűtésrendszere korszerűsítéséhez, de még többen vannak azok, akik azt sem tudják, hogy számíthatnak-e az állami finanszírozásra, amit még tavaly igényeltek. A remények ellenére jelenleg mindössze egy dolog biztos: a bizonytalanság.