A Gyergyószentmiklósiak Világtalálkozója keretében felállított emlékfa egy „névlajstrom”, amelyen mindazon személyek, akik valamilyen okból kifolyólag el kellett hagyják szülővárosukat, szülőföldjüket, hazatérve emléket, jelet hagyhatnak magukról a szülővárosban.
A székelyek nem tudnak könnyen felejteni – ápolják őseik emlékét, és azokét is, akiket a földrajzi távolság választ el az itthontól. Azok is emlékeinkben élnek, akik a sors akarata miatt a távolban, idegenben hunytak el. Ha sírjaik máshol is domborulnak, nekünk, itthoniaknak kell arról gondoskodnunk, hogy emléküket valamilyen jel őrizze. E célt szolgálja a gyergyószentmiklósi temetőben felállított kettős kopjafa.
Tizenhárom év megszakítás után ismét megtartották az Anna-bált – a mulatság egyik kiemelkedő rendezvénye volt a Gyergyószentmiklósiak Világtalálkozójának. Megőrizve eredeti jellegét, a bál ezúttal is jótékonyságra épült; az adományokat a Vöröskereszt helyi szervezete javára ajánlották fel a szervezők.
Számos program közül néhány a maga nemében nagy, ám az ünnepség forgatagában csak egy-egy pontot képviselőt mutatunk be az alábbiakban. Gyergyószentmiklósi kulturális értékek felvillantása a hazatérők számára.
Erősen lemaradt az országos átlagtól Hargita megye, ami a népszavazáson való részvételt illeti. A megye továbbra is az országos utolsó helyen áll, 5,11 százalékkal.
Történelmet írt Gyergyószentmiklós szombaton: a város főterét 2350 székely ruhában, illetve ünneplőbe öltözött idős, fiatal táncolta körül, megdöntve ezzel a Baján 1597 személlyel felállított világrekordot.
A gyenge átmenési arány miatt az oktatási minisztérium segédanyagcsomagot bocsát a pótérettségiző diákok rendelkezésére, illetve – a szaktárca döntése értelmében – első alkalommal a pótérettségi előtt is lesznek felkészítők.
Hargita megyében 10 óráig mindössze a választópolgárok 1,72 százaléka járult az urnákhoz a vasárnapi népszavazáson.
Budapest, Balatonfüred, München, London vagy épp Kanada. Bárhol is legyen az ember, igazán csak ott érzi jól magát, ahová a gyökerei kötik – hangzott el a Gyergyószentmiklósról elszármazott értelmiségiek szájából pénteken.
Új főtanfelügyelőt neveztek ki a Hargita Megyei Tanfelügyelőség élére. Bartolf Hedvig csütörtökön Ferencz S. Alpártól vette át a tisztséggel járó feladatokat.
Bár korábban júniusra ígérték a támogatások kifizetésének megkezdését a Szülőföldön magyarul program keretében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. legutóbbi közleménye szerint július végén kezdődik el az összegek utalása.
Bármilyen nőgyógyászati műtétet el tudnak végezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, hiszen rendelkezésre áll a szakmai tudás és a korszerű felszereltség. A nőgyógyászat aktuális kérdéseiről, a szűrővizsgálatok fontosságáról és a műtéti lehetőségekről dr. Horvát Zalán szülész-nőgyógyász szakorvossal beszélgettünk.
A Szent Anna-búcsúval, emelkedett hangulatban kezdődött el a Gyergyószentmiklósiak Világtalálkozója. A vallási ünnep nemcsak a világtalálkozóra hazatért gyergyószentmiklósiak jelenlétének köszönhetően volt kiemelkedőbb esemény, mint korábbi alkalmakkor, hanem azért is, mert most szentelték fel a Csobot-hegyen álló Szent Anna-kápolnákhoz vezető újonnan felállított keresztutat.
Hozta Isten, fogadj Isten – köszöntötték egymást a Gyergyószentmiklósról elszármazottak, a világvándorok és az őket hazavárók.
Kulturális, művészeti események kísérik az elszármazott és itthon élő gyergyószentmiklósiak világtalálkozóját.
Július 17-e óta küzdenek a lángokkal a Gyilkos-tó fölött álló Gyilkos-hegyen. A tűz a Békás-szoros –Nagyhagymás Nemzeti Parkkal szomszédos magánterületeken pusztít.
Újraéled a tizenhárom évig szünetelő Anna-bál, amit Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatala és a Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet szervez pénteken.
Szombaton 13 órától ünneplőbe öltözött, táncos kedvű gyergyóiak lepik el a főteret, hogy megdöntsék a 2010-ben Baján felállított csárdásrekordot, húsz percen át, több mint 1597 személy kellene ropja a csárdást.
Erdőtűz pusztít közel egy hete a Martonka-tetőn, Gyergyóremete és Várhegy közigazgatási határánál. Tűzoltók, magánszemélyek éjjel-nappal, váltásban küzdenek a lángokkal, de már így is száz hektárra tehető az érintett területek nagysága.