
Legalább ugyanannyi résztvevőre számítanak, mint amennyien egy évvel ezelőtt táboroztak. Ez tizenkétezer táborozót jelentene a borzonti Dorka panziónál zajló 10. EMI-Táborban. Az előjelek jók, a megvásárolt hetijegyek száma nagyobb, mint a 2013-as rendezvény első napján volt. Beindultak az előadások, koncertek. Sikeresnek ígérkezik a rendezvény.
2014. augusztus 05., 21:492014. augusztus 05., 21:49
2014. augusztus 05., 21:562014. augusztus 05., 21:56
A tábor megnyitóján Gáll Szabolcs, a házigazda, Gyergyóalfalu polgármestere mondott beszédet, kifejtve, az a tény, hogy a fiatalok elvándorolnak, idegenben próbálnak szerencsét, önmagában még nem jelentene veszélyt a magyarságra, hiszen régen is szokás volt, hogy a székely mesteremberek más országokban keresték meg kenyerüket. Ők azonban mindig hazajöttek. Erre biztatta a fiatalokat az alfalvi polgármester.
A népzenével, néptánccal színesített megnyitót az sem tudta tönkretenni, hogy többször is áram nélkül maradt a hangosítás. Külön tapsot érdemeltek a mezőbergenyei Kincsásó együttes táncosai, akik zenei kíséret nélkül is kitettek magukért, ropták a táncot tovább.
EMI-tábor – volt és lesz
Az előadósátor programja kerekasztallal kezdődött el, annak apropóján, hogy kerek évfordulóhoz érkezett az esemény, az idei a 10. EMI-tábor. A tábor egykori alapítói és szervezői, Soós Sándor, az EMI korábbi elnöke, Bagoly Zsolt, az EMI volt alelnöke, Vadász Szatmári Huba, a Magyar Ifjúsági Tanács alelnöke, valamint a jelenlegi főszervező, Sorbán Attila Örs EMI-elnök meséltek a kezdeti időkről, s a tíz év alatt adódott történésekről.
Soós Sándor megfogalmazta: „Hittünk benne, hogy igazunk van” – s kifejtette, ez a hit segített a szervezőknek abban, hogy a legkülönbözőbb oldalról érkező nyomások, akadályoztatások ellenére nem adták fel, s működtetni tudják a mai napig a tábort. Elhangzott, céljuk volt és maradt, hogy a jobboldal, a nemzeti beállítottságú személyiségek és szervezetek számára kínáljanak találkozóhelyeket, ahol elhangozhatnak olyan gondolatok, amelyeknek máshol nem igazán adnak teret. Fontosnak tartják, hogy legyen vita, nézetek ütközzenek. Ezt a lehetőséget mindenkinek megadják, aki a jobb oldalon áll.
Szó esett az akadályoztatások felemlegetése során, hogy a legkülönbözőbb hatóságok minden évben ismétlődő alapos ellenőrzései ellenére az EMI-t soha, egyetlen alkalommal sem büntették meg. A szervek azonban megpróbálták úgy ellehetetleníteni őket, hogy a közreműködőkre, támogatókra róttak ki büntetéseket.
A beszélgetés során felvetődött, hogy az EMI-tábor, ha alapjaiban nem is változott, céljai tíz év alatt sem módosultak, továbbra is fontos nemzetpolitikai műhelyként határozzák meg magukat, a felvetődő kérdések azonban sok esetben más súllyal jelentkeznek most, mint ahogyan elhangoztak egy évtizede. Felemlítették, például, hogy ma is vannak, akik Wass Albertre mint háborús bűnösre gondolnak, de már nem ütközik akkora hatósági ellenállásba egy Wass Albert-felolvasás, mint tíz éve, vagy hogy az autonómia szó is másként szerepel a köztudatban, mint az első EMI-tábor idején.
Az elhangzottak alapján le lehetett vonni a következtetést: EMI-tábor ezután is lesz, a lendület nem csökken. Az „alapító atyák” mára családapák lettek, s kevesebb idejük van már táborszervezési feladatokat ellátni. Mások aktívan politizálnak, s éppen ezért nem is vállalnak szerepet az EMI-tábor szervezésében, hogy megmaradjon az egyenlő távolságtartás minden politikai szervezettől, párttól.
Vannak, akiknek már csókolomot köszönnek a mai szervezők, de ők épp olyan lelkesek, mint amilyenek az alapítók voltak tíz éve. A folyamat tovább tart.
Ízelítő a szerdai programból
Az előadósátorban délelőtt 10 órától Az Igazi ősvallás, valódi kereszténység Árpád vezér korában címmel Szántai Lajos történész tart előadást.12-től egy másik történelmi tárgyú előadást hallgathat meg a közönség. Egy megtalált rováskódex s az újjáírandó magyar őstörténet és irodalomtörténet címmel Mandics György történész értekezik.
14 órakor Hetesi Zsolt fizikus Működőképes társadalom, működőképes gazdaság témában tart előadást. Nemzetpolitikai témakörben az első előadás Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink? címmel zajlik, itt délután 4-től Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke (RMDSZ), Márton Zoltán, Makfalva polgármestere (MPP), Mezei János, Gyergyószentmiklós polgármestere (MPP) és Sorbán Attila, Hargita megye önkormányzati képviselője (EMNP) vitáznak.
Számos érdekes program várja a résztvevőket a Csép Sándor-, a Művész-, a Keskeny út, vagy a gyermeksátorban is, de a legnagyobb közönséget természetesen az esti koncertekre várják.
Este 8-tól az Ismerős Arcok, 10-től a Leander Rising együttes zenél.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!