Máglya helyett kisebb tűz világított Gyergyószentmiklóson

A tervezettnél kisebb tűz világított Gyergyószentmiklóson a székelyek összetartozását hirdető rendezvényen, mivel a rendőrség útközben lefoglalta a szervezőktől a máglyakészítéshez szállított tűzifát. Ennek ellenére ünnepélyes eseménynek lehettek részesei, akik csatlakoztak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezéséhez és kilátogattak a Krigel Sportegyesület lovaspályájára.

Pethő Melánia

2015. október 24., 21:552015. október 24., 21:55

2015. október 24., 23:092015. október 24., 23:09

A Gyergyói Fúvószenekar fellépését követően, program szerint szombaton délután fél hatkor ökumenikus istentisztelettel kezdődött az SZNT felhívására tartott esemény – a gyergyószentmiklósi római katolikus, református és unitárius egyházak lelkipásztorai osztották meg gondolataikat.

A kezdetekben maroknyi résztvevők száma már az istentisztelet alatt folyamatosan emelkedett, sokan az esemény kiáltványának felolvasási időpontjára, a tömeg pedig az őrtűz meggyújtásának időpontjára érkeztek a helyszínre. Többen székely zászlót lengetve, mások székely kokárdát tűzve felöltőjükre érkeztek az eseményre, a jelképekkel mintegy „ráerősítve” az SZNT kezdeményezésének üzenetére. A nagyvilágnak szóló üzenet szerint Székelyföld nem darabolható fel, az itt élő székelyek összetartoznak.

Az istentiszteletet követően Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, a román hatóságok megbízhatatlanságát emelte ki a közigazgatási átszervezés kapcsán. Hangsúlyozta, az SZNT nemcsak megfogalmazta a székely nép autonómiaigényét, hanem demokratikus eszközökkel tesz is azok megvalósulásáért, illetve a román hatalom szándékainak leleplezéséért. „Az autonóm Székelyföld létrejötte jogos igényünk, és minden megengedhető eszközt be fogunk vetni a jövőben is azért, hogy azt elérjük” – szögezte le a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke.

Az SZNT elnöke, Izsák Balázs által aláírt kiáltvány felolvasásával folytatódott a gyergyószentmiklósi esemény programja. A dokumentum tartalmazza azokat az okokat, illetve törekvéseket, amiért október 24-én lármafák, őrtüzek gyúltak Székelyföld történelmi határain. „Ezzel kívánjuk Románia kormánya, az egész nagyvilág tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, ezzel kívánjuk ismételten megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényünket: élni akarunk az önrendelkezés jogával, és e jog alapján követeljük Székelyföld államon belüli önkormányzását. Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz,amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé” – áll a kiáltványban, amelyben arra kérik Magyarország kormányát, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak. Az eseményen elhangzott, a dokumentumot elküldik Románia kormányának és nemzetközi szervezeteknek is.

Rendőrök kobozták el a tűzifát

A résztvevők tapssal üdvözölték a hallottakat. Felháborodott bekiáltásokkal fogadták viszont a hírt, hogy a járőröző rendőrök elkobozták Árus Zsolttól a máglyarakáshoz saját tulajdonból szállított tűzifát. Portálunk kérdésére Árus elmondta, a hivatalos szállítólevél hiányára hivatkozva intézkedtek a rendőrök, a 0,2 köbméternyi fát a gyergyószentmiklósi erdészet székhelyére szállíttatták.

Végül az a kupac szolgált az összetartozás tüzének alapjául, amit korábban tűzgyújtónak szánva vittek a helyszínre a szervezők. Ennek, ha nem is volt „égig érő” lángja, a kezdeményezés célját mindenképpen beváltotta: világított, miközben a körülötte lévők felszabadult hangulatban nép- és katonadalokat énekeltek a Hóvirág és a Cika Néptáncegyüttesek közreműködésével.

A Gyergyószentmiklóshoz közeli hegyek csúcsán, vagyis a Pricske-tetőn, a Szent Anna-kápolnáknál, a Kicsi Lúcskőn, a Nagy Lúcskőn és a Pongrácz-tetőn is gyúltak őrtüzek szombaton. Ugyanúgy Gyergyótölgyesen, Gyergyóhollóban, Bélborban, Maroshévízen,Gyergyóvárhegyen, Gyergyóremetén és Gyergyóalfaluban is fellobbant az összetartozás lángja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Gyergyószentmiklóson nincs mozgástér az adók csökkentésére

A közösségi médiában heves tiltakozást váltott ki a helyi adók emelése, a gyergyószentmiklósi városháza által szervezett lakossági fórumon azonban alig negyvenen jelentek meg csütörtökön este. Elhangzott: a városban nincs mód az adók csökkentésére.

Gyergyószentmiklóson nincs mozgástér az adók csökkentésére
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán

Molnár Ferenc, Székely Csaba, Madách Imre és Alfred Jarry művei is színpadra kerülnek februárban a Figura Stúdió Színház műsorán, Gyergyószentmiklóson és több székelyföldi városban.

Liliom-turné és más előadások a Figura februári műsorán
2026. február 04., szerda

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson

Könyvbemutatóra várják az érdeklődőket csütörtökön 17 órától a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárba. B. Kovács András író három kötetét ismerheti meg a közönség.

B. Kovács András három könyvét mutatják be Gyergyószentmiklóson
2026. február 04., szerda

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen

Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Csíkszereda és Székelyudvarhely után Gyergyószentmiklóson a sor: szombaton délután fél kettőre a művelődési ház előtti térre várják az adóemelés ellen tiltakozó gyergyóiakat.

Most Gyergyószentmiklóson a sor: tüntetést szervez az EMSZ szombaton az adóemelések ellen
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben

A régi vízhálózatról az újra kötik át a tömbházakat ezekben a napokban a gyergyószentmiklósi Virág negyedben. Ha tartani tudják az ütemtervet, jövő héten le is zárják a régi hálózatot a lakónegyedben, és idén a város nagy része átáll az új rendszerre.

Napokon belül véglegesen lezárhatják a régi vízvezetéket az egyik gyergyószentmiklósi lakónegyedben
2026. február 03., kedd

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók

Gyergyószentmiklós, Csíkszereda és Székelyudvarhely összehangolt petícióval fordul a miniszterelnökhöz, hogy törvénymódosítással adjanak szabad kezet az önkormányzatoknak a terhek mérséklésére és a fogyatékkal élők kedvezményeinek visszaállítására.

Három székely város közös petíciója: év közben is legyenek csökkenthetők a helyi adók
2026. február 02., hétfő

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart

Gyergyószentmiklóson is érezhető az adóemelések miatti elégedetlenség. Az önkormányzat lakossági fórumra hívja az embereket, de online szavazás is zajlik, ahol a válaszadók nagy többsége azt jelzi, hogy részt venne egy adóemelés-ellenes tiltakozáson.

Gyergyószentmiklós: az EMSZ tüntetne, az önkormányzat fórumot tart
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr

Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Már reggel ittas volt a Gyergyószentmiklóson megállított sofőr
2026. február 01., vasárnap

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA

Tíz éve gyűjti és teszi közkinccsé Gyergyószék fényképeken megörökített múltját a Gyergyói DIA. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai idén bejárják a térséget, hogy újabb embereket nyerjenek meg az ügynek: megmentsék a fotókon fennmaradt értékeket.

Jubilál a gyergyói képi emlékezetet őrző Gyergyói DIA
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

A gyergyói farsangok története kerül terítékre a Jó, ha tudunk róla előadássorozat keretében Gyergyószentmiklóson.

Előadás a gyergyói farsangok történetéről
Előadás a gyergyói farsangok történetéről
2026. február 01., vasárnap

Előadás a gyergyói farsangok történetéről

Hirdetés