
Fotó: Gecse Noémi
Mintegy kétszázan gyűltek össze Székelyföld határainak kivilágítása alkalmából Csíkszentgyörgyön. A helyi focipályán háromnegyed hétkor meggyújtott őrtűz mellett versek hangzottak el, régi énekek csendültek fel.
2015. október 24., 20:352015. október 24., 20:35
2015. október 25., 16:282015. október 25., 16:28
Székelyföld oszthatatlanságáért lobbantak fel és égtek számos székelyföldi határtelepülésen az őrtüzek szombaton délután. Csíkszentgyörgyön a helyi sportpályán raktak mintegy három méter magas őrtüzet, oda gyűltek össze a székelységüket vállaló, azért kiállni akaró helyiek és szomszédos községbeliek. Mintegy kétszáz személy − köztük fiatalok, idősek, gyermekek − gyűlt össze a lármafa mellett, ahol fél héttől Szabó László, Csíkszentgyörgy alpolgármestere felolvasta a szervező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – az eseményig nem nyilvános − kiáltványát, majd közösen elénekelték a székely himnuszt. Az őrtüzet háromnegyed hétkor gyújtották meg. Míg égett a tűz, Reményik Sándor és Wass Albert-verseket szavalt Iochom Zsolt, illetve régi énekeket, indulókat énekeltek az összegyűltek.
A kiáltványban belefoglalták, hogy miért gyűltek össze határtelepülésein, és miért világítják ki őrtüzekkel Székelyföld történelmi határvonalát. Okként szerepelt, hogy a kormány nem mondott le arról a szándékáról, hogy Székelyföldet román többségű „óriás-régióba” olvassza, hogy figyelmen kívül hagyják az autonómiatörekvéseket. Emellett felhívták a figyelmet, kitartanak a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés állásfoglalása mellett, mely szerint Székelyföld fel nem osztható, be nem olvasztható. Ezzel az eseménnyel megerősítik a székelyföldi önkormányzati határozatokat, amelyek arra emlékeztetik a nagyvilágot, hogy a székelység szabadon és békében akar élni.
Mint a dokumentumban fogalmaztak, ezzel az eseménnyel kívánják mindenki tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik, illetve megerősíteni a gyergyóditrói Székely Nemzetgyűlésen kinyilvánított történelmi igényüket, hogy élni akarnak az önrendelkezés jogával. Emellett ragaszkodnak a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magába foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé. Továbbá kérték Magyarország kormányát, hogy szerezzen érvényt a két ország közötti 1996-ban kötött alapszerződésben foglaltaknak.
A 750 kilométer hosszúságú határvonal kivilágításával az SZNT arra szerette volna felhívni a nagyvilág és Bukarest figyelmét, hogy Székelyföldet sem feldarabolni, sem beolvasztani nem hagyják. Egyébként a kezdeményezésbe bekapcsolódott 59 településből tíz volt Csíkszéki. Őrtüzek lobbantak fel Csíkszentgyörgy mellett Kászonban, Csíkszentmártonban, Csíkpálfalván, Szépvízen, Csíkszentdomokoson, Balánbányán, Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, illetve a Bákó megyéhez csatolt Gyimesbükkön.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!