Közös sikerek vs. egyéni teljesítmények

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Közösségépítő és kézműves táborok sorozatát zárta pénteken a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány – a pszichológusok, logopédus és kézműves foglalkoztatók irányítása alatt zajló rendezvények iránt idén is nagy volt az érdeklődés. A környékről, de a tengerentúlról is voltak résztvevői a játékos foglalkoztatóknak.

Pethő Melánia

2014. augusztus 03., 19:272014. augusztus 03., 19:27

2014. augusztus 03., 19:422014. augusztus 03., 19:42

A harmadik éve útjára indított táborok sikeressége az egyre növekvő érdeklődésben és abban is lemérhető, hogy visszajáró résztvevői vannak a rendezvényeknek – összegzett Szőcs Zsuzsanna, a Pro Terra Alapítvány elnöke. Elújságolta, az idei három táboruk mindegyikének voltak magyarországi résztvevői, egy kanadai fiúcska és egy Karib-tenger mellől érkezett kislány is gyarapította a résztvevők sorát.

A kezdetekről Szőcs Zsuzsanna elmondta, az alapítvány azért tartotta szükségesnek a nyári  táborok bevezetését, hogy tartalmas, hasznos, ugyanakkor játékos programot kínáljon a vakációzó gyerekeknek, továbbá hogy az iskolában megszokott egyéni teljesítő kényszert kicsit levetkőzzék a gyerekek, tapasztalják meg a közösség, az együtt végzett tevékenységek, játékok örömét. A foglalkozásokat elemi és általános iskolás korúaknak szervezik, ennél a korosztálynál még hatékonyak lehetnek a játékos nevelőmódszerek –  vélik a tábor foglalkoztatói.

Szőcs Zsuzsanna pszichológus, és kézművestanárként három társával együtt irányítja a táborokat. Pál Melánia pszichológus, logopédus, Lőrincz Annamária kézműves és Moga Petra tanítóképzős hallgató vezeti a tevékenységeket. A napi nyolc órában teret kapnak az empátiakészség-fejlesztő, a csapatépítő, a mozgásfejlesztő játékok, ugyanakkor számos hiányosság pótlására is figyelmet fordítanak a foglalkoztatók.

„Észrevettük, hogy nagyon kevés gyerek tudja használni az evőeszközt. Vannak olyan 9-10 évesek, akik nem tudják, hogyan kell megfogni a kést. De más helyzetben is észleltünk hiányosságokat. Például ha kimennek, az ajtót elfelejtik becsukni maguk után. Ezek tudatában olyan dolgokat igyekszünk megtanítani nekik, amik szerintünk együtt járnának az első, otthoni hét évvel” – mondja Szőcs Zsuzsanna.

Szintén az észrevételek között említette a mozgásban megnyilvánuló hiányosságokat. „A gyerekeknek a nagy mozgásokkal vannak problémáik, nagyon sokan nem tudják összehangolni az irányított kéz- és lábmozgásokat. Aki sportolni jár, annak természetes minden mozgás, aki nem, annak bizony koncentrálást igényel az is, ha a felé dobott labda elől el kell ugrania. A gyaloglással nincsen gond, szívesen sétálnak a gyerekek, inkább a szülők reakciója a furcsa. El vannak képedve attól, hogy másfél kilométert gyalogolnak a gyerekek. Ezt mindennap megtesszük, ekkora távolságra van a bázisunktól a hely, ahol ebédelünk” – magyarázta.

Összegezve a tapasztaltakat és a hiányosságok korrigálására fordított figyelmet, Szőcs Zsuzsanna elmondta, a foglalkozásokat igyekeznek úgy összeállítani, hogy minden résztvevőnek legyen sikerélménye, „mert ezáltal erősödik az énképük”.

A nyáron már nem szerveznek több közösségépítő és kézműves tábort, a jövő évi tervek között viszont négy tábor szerepel. Addig azonban valaki megérezheti a nyári foglalkoztatások hasznát, a Pro Terra ugyanis hamarosan meghirdeti tehetségtámogató pályázatát. „A táborokkal megteremtettük az alapot arra, hogy ki tudjuk írni a pályázatot, amivel szociálisan hátrányos helyzetű, hat-tizenkettedikes diákot támogatunk. Számára iskolakezdésre megvásároljuk az iskolai eszközöket. Ezzel is bátorítani szeretnénk a művészetek területén kiváló képességű gyerekeket” – mondta az alapítvány elnöke.

A Pro Terra idei táborait a Communitas Alapítvány támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés