Kivizsgálás indul a gyergyószentmiklósi jegyző ellen

Feljelentette Nagy István önkormányzati jegyzőt Burján Gál Emil gyergyószentmiklósi polgár. A jegyző nyugodtan várja a fejleményeket.

Gergely Imre

2015. március 06., 16:202015. március 06., 16:20

Ellenőrzést indít a gyergyószentmiklósi városházán a Köztisztviselők Országos Ügynöksége (ANFP) annak nyomán, hogy Burján Gál Emil feljelentést tett az intézménynél Nagy István jegyző munkájával kapcsolatosan. A kivizsgálás bejelentéséről szóló levelet Burján bemutatta a szerkesztőségünkben, és elmondta, a feljelentésében azt jelezte az intézménynél, hogy a jegyző törvénytelenül tölti be a tisztségét. Ugyanis a törvények értelmében akkor lehet valaki városi jegyző, ha előzőleg a jogi diplomája megszerzése után öt évet dolgozott a közigazgatásban. Burján szerint ez nem áll fenn, és a jegyző utóbb a szükséges fokozati vizsgákat sem tette le. Burján Gál Emil úgy véli, Nagy Istvánnak nincs megfelelő szaktudása, nem tartja be a törvényeket és kiskirálykodik. A feljelentést tevő ugyanakkor arra biztatja az embereket, hogy akinek még panasza van a jegyző tevékenységével kapcsolatosan, az szintén tegyen feljelentést az illetékes hatóságnál. Kész megosztani ennek postacímét mindenkivel, aki ezt igényli.

Arra a felvetésre, hogy miért éppen most tett feljelentést, miközben Nagy István már közel másfél évtizede betölti a jegyzői tisztséget, Burján úgy válaszolt, 2007-ben is tett már ilyen feljelentést, de akkor az illetékesek elsimították az ügyet, ahogy ő fogalmaz: „félrenyomoztak”. Most azonban újra megtette a feljelentést, látva, hogy „divat lett mostanában kivizsgálni az ilyen eseteket”. Megjegyezte, arra számít, a kivizsgálás eredménye az lesz, hogy Nagy Istvánt kirúgják tisztségéből.

A Burján Gál Emil által tett feljelentés következményeként várható kivizsgálásról természetesen az érintettet, Nagy Istvánt is megkérdeztük. „Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó ilyen feljelentés ez, és ennek a következményeit is nyugodtan várom. Az én tudomásom szerint a dolgaim rendben vannak. A 14 év alatt, amióta a feladatkört betöltöm, számos alkalommal volt ellenőrzésem, és a vizsgálatok máskor is rendben találták a látottakat” – reagált a jegyző. Az ügy előzményeiről elmondta, az évek alatt számos konfliktusa volt már Burján Gál Emillel, pereskedés is zajlott, amit Burján elveszített. Mindez abból fakad, hogy jegyzőként, a földosztó bizottság tagjaként nem tudta támogatni Burján megalapozatlan igényléseit. „Egyébként Burján Gál Emil ténykedései Nagy Istvánt egyáltalán nem zavarják” – szögezte le a tisztviselő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.

A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat

Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.

Idén csak ott dolgoznak, ahol még a tél előtt helyre tudják állítani az utat
2026. szeptember 20., vasárnap

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat

Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.

Műemlékké nyilvánítva mentenék meg a szárhegyi fedeles hidat
2026. szeptember 18., péntek

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet

Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.

Rekord Gyergyószentmiklóson: soha ilyen sokan nem szedtek szemetet
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.

Benzinnel próbált tüzet gyújtani, súlyosan megsérült egy 61 éves férfi
2026. szeptember 17., csütörtök

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt

Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.

Bérpótlékot kapnak a városháza alkalmazottai a számítógépes sugárzás miatt
2026. szeptember 17., csütörtök

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson

Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.

Egy gombnyomás, amely életet menthet – elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst
2026. szeptember 17., csütörtök

Közösen teszik tisztábbá Gyergyószentmiklóst

2026. szeptember 16., szerda

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson

Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.

Két rendhagyó kulturális esemény költözik a templomok falai közé Gyergyószentmiklóson
2026. szeptember 16., szerda

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban

Immár 28. alkalommal szervezik meg Gyergyóalfaluban a Gazdanapot, amely az évek során a község egyik legfontosabb és legkedveltebb közösségi rendezvényévé nőtte ki magát. A szervezők ezer látogatót várnak szombaton a Réteskertben.

Huszonnyolcadszor ünnepelnek a gazdák Gyergyóalfaluban
Hirdetés