
Volt aki a Forgatag miatt jelentkezett oltásra, de olyan is volt akinek éppen kézenfekvő volt, hogy a város központjában volt erre lehetőség
Fotó: Haáz Vince
Közel százan oltatták be magukat augusztus 5-7. között a Marosvásárhely főterén szervezett oltáskampány során, amelyet a három hét múlva kezdődő Vásárhelyi Forgatag szervezőcsapata kezdeményezett. Az oltás nem lesz kizáró jellegű a nagykoncertek és a beltéri rendezvények során, de a hatályban lévő jogszabályok értelmében valamilyen immunitást bizonyító igazolással lehet majd részt venni ezeken.
2021. augusztus 07., 22:122021. augusztus 07., 22:12
A Vásárhelyi Forgatag szervezői kezdeményezték azt az oltáskampányt, amely Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala és a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) szervezésében zajlott le augusztus 5-7. között a Színház téren lévő szökőkút melletti téren.
Naponta harminc-harminckét oltást adtak be az egyszeri adagú Johnson&Johnson vakcinából, tehát a három nap alatt közel százan oltatták be magukat – tudtuk meg Szente Katalintól, a Vásárhelyi Forgatag főszervezőjétől. Aki, mint kiemelte, a közegészségügyi igazgatóság szakemberei szerint az elmúlt napokban ez az oltópont volt Maros megyében a legforgalmasabb.
Fotó: Haáz Vince
Nem csak azok mentek oltatni a mobil oltóponthoz, akik majd forgatagozni akarnak, hanem olyanok is, akik számára pont kézenfekvő volt, hogy a város központjában volt felállítva a vakcina-sátor.
– hangsúlyozta a főszervező.
„Fontos tudni, hogy nem kötelezünk senkit semmire, hanem az érvényben lévő hatósági előírásokat próbáljuk betartani, azaz
Lesz egy elő-regisztrációs rendszerünk, így időben be lehet jelentkezni a nagykoncertekre, kapnak egy kódot, és azzal be tudjuk engedni a programokra. De egyre kevesebb olyan program van, amihez immunitást kell igazolni, csak a nagykoncertek és a beltéri rendezvények lesznek ilyenek” – tette hozzá a főszervező.
Fotó: Haáz Vince
Sokan támadták a Vásárhelyi Forgatag szervezőit az oltáskampány kapcsán, hiszen a vakcina önmagában is megosztó téma. Ennek kapcsán Szente Katalin hangsúlyozta, ugyanúgy
Számukra is adnak más lehetőséget, hogy bemenjenek, tehát nem kizáró jellegű az oltás.
– fogalmazta meg a főszervező.
Az augusztus 27-29. között tartandó Vásárhelyi Forgatagról még többet a rendezvény weboldalán lehet megtudni.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!