
Az út kialakítása elkezdődött, a vízhálózatok vezetékei pedig már a földben vannak
Fotó: Erdély Bálint Előd
Befejeződött a közművezetékek földbe helyezése azon a zeteváraljai telken, melyet fiataloknak osztana ki a zetelaki önkormányzat. Az időjárás valamelyest hátráltatta a munkálatokat, ezért a parcellák között elhaladó út lekövezése jövőre marad.
2022. december 11., 15:302022. december 11., 15:30
Konkrét lépéseket tett a fiatalok szülőföldön való érvényesülését támogató zetelaki önkormányzat célja elérése érdekében. Az intézmény ugyanis 1,2 hektáros telket vásárolt Zeteváralján, amelyet a helyieknek szeretnének kiosztani házépítés céljából.
Az elmúlt években tizenhat parcellára osztották fel a területet, ezek közül egyelőre tizennégyet szeretnének átadni a fiataloknak – tudtuk meg korábban Nagy Attila zetelaki polgármestertől. Azt is közölte, hogy
Így lényegesen megkönnyítik az ezekre jogosultak helyzetét.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az önkormányzat év elején 850 ezer lejt különített el a projektre saját költségvetéséből, továbbá más intézmények segítségére is számítottak a megvalósítás érdekében. Ennek köszönhetően mostanra
Utóbbi esetben eddig a sáncok létrehozása és az útalapozás történt meg. „Az volt a terv, hogy még idén elkészül a telkek között áthaladó út, ám az esős időjárás jelentősen hátráltatta a munkát, így a kövezést jövő tavaszra halasztottuk a kivitelezővel egyeztetve” – fogalmazott megkeresésünkre Nagy Attila. A polgármester rámutatott, hogy hamarosan megkötik a szerződést a szolgáltatóval a villamossági hálózat kiterjesztése érdekében, így remélhetőleg jövő év közepén ez a munka is elkezdődhet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nagy Attila közölte: egyelőre nem döntenek a területek kiosztásának feltételeiről, hiszen meg szeretnék várni, hogy a villamossági vállalat elvégezze a hálózat kiterjesztését.
– magyarázta.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Arra is kitért, hogy először azért csak tizennégy terület kiosztását tervezik, mert a fennmaradó két részén hosszú távon napközit szeretnének építeni. Azt is megtudtuk, hogy már készülnek a tervek egy játszótér kialakításához is a helyszínen.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond szerint jelenleg egyetlen pártnak sem érdeke a kormány megbuktatása, mert „ebben a Románia számára sorsdöntő időszakban” senkinek sem áll érdekében a kormányválság.
A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.
Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.
A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
szóljon hozzá!