
Pillanatkép a Jégtorta című előadásról
Fotó: Tamási Áron Színház Facebook-oldala
Összesen kilenc produkciót láthat a közönség a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kínálatában március folyamán. Íme a játékrend.
2024. február 21., 17:532024. február 21., 17:53
2024. február 22., 11:372024. február 22., 11:37
A hónapban egy alkalommal, március 4-én 19 órai kezdettel Örkény István: Tóték című, Bocsárdi László által megrendezett darab lesz látható a nagyteremben.
Kovács Dominik és Kovács Viktor szerzőpáros Jégtorta című előadása, Szilvay Máté rendezésében március 5-én, kedden, 6-án, szerdán, továbbá 15-én, pénteken lesz látható 19 órától a Kamarateremben.
Tamási Áron: Hullámzó vőlegény című művét Albu István vitte színpadra, a produkciót március 11-én, hétfőn, 12-én kedden mutatják be 19 órai kezdettel a nagyteremben.
A műsorkínálat szerint az M Studio bemutatja az Echoes of Here című produkciót, amelynek koreográfusa Ermira Goro. Az előadást a Háromszék Táncstúdióban tartják 19 órától.
Ivan Viripajev: Oxigén című színművét, Pálffy Tibor rendezésében március 18-án 19 órától adják elő a Kamarateremben.
Az M Studio A lecke című műsora március 18-án, hétfőn lesz megtekinthető 19 órától. Rendező-koreográfusa Arcadie Rusu. Március 20-án, szerdán szintén az M Studio előadásában lesz látható a Pappa mia, a Háromszék Táncstúdióban 19 órakor. Rendező-koreográfus Fehér Ferenc.
John Kander – Fred Ebb – Bob Fosse: Chicago című közismert musicaljét is lesz lehetőség megtekinteni: március 21-én, csütörtökön, majd 22-én, pénteken, valamint 23-án, szombaton. Mindhárom alkalommal a nagyteremben tartják a bemutatót, 19 órától. A darab rendezője Puskás Zoltán.
Az M Studio romeo@julia.com című előadását március 24-én lehet megtekinteni 19 órától a Háromszék Táncstúdióban. Koncepció, koreográfia: Fren_Ák.
Márciust Ivan Viripajev: Iráni konferencia című produkciója zárja: március 26-án, kedden adják elő a nagyteremben 19 órai kezdettel. A rendezője Bocsárdi László. A darabot március 27-én, szerdán, a színház világnapján is láthatja a közönség szintén 19 órától.
A központi jegyiroda ügyfélprogramja: hétfő-csütörtök 9-16 óra között, pénteken pedig 9-13 óra között. Az előadás napján egy órával az előadás előtt lehet még jegyet váltani. A műsorrend ide kattintva is elérhető.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
szóljon hozzá!