A Maros Megyei Sürgősségi Kórház megépítése óta idén először esett át teljes felújításon az intézményhez tartozó Idegsebészeti Klinika. 2010-ben 360 000 lejből kicserélték a falakban húzódó vezetékeket, átalakították a klinika infrastruktúráját. Az új arculatot kapott intézményt a sajtónak is megmutatta a kórház igazgatója, Florin Gomotârceanu és a klinika vezetője, Alexandru Lupşa.
2010. december 20., 17:442010. december 20., 17:44
„Idén három klinikát újítottunk fel kormánypénzekből, jövőre remélem, még többet sikerül. Az idegsebészeten kicseréltük a vezetékeket, az ablakokat, a Maros Megyei Egészségügyi Igazgatóság kérésére megváltoztattuk néhány helyiség rendeltetését. A létesítmény megfelel az európai standardoknak, és minimum öt évig nem kell majd javításokat eszközölnünk” – mondta Florin Gomotârceanu
„Ötágyas kórtermeket szerettünk volna, saját mellékhelyiséggel, hogy a páciensek jobban érezzék magukat, de ezt az épület infrastruktúrája miatt nem tehettük meg. A felújítás után a mienk az egyetlen olyan klinika a kórházban, amelynek ki vannak cserélve az ablakai” – mondta Alexandru Lupşa, a klinika vezetője. Hozzátette, az orvoslás fejlődésének köszönhetően egyre jobb és gyorsabb a betegellátás. „1993-ban 350 műtétet tudtunk elvégezni. Jelenleg már évi 2000 beavatkozásnál tartunk úgy, hogy közben csökkentették a klinika ágyainak a számát. Ez a duplája az európai standardoknak” – fogalmazott a főorvos.
Az Idegsebészeti Klinikának két műtője és 53 kórházi ágya van. Évente megközelítőleg 3000 beteget kezelnek, többségük nem Maros megyei – érkeznek Kovászna és Hargita megyéből is. A komplexebb beavatkozást igénylőknek maximum 7–10 napot kell várniuk a műtétig, ami a klinika vezetője szerint az alkalmazottak odaadó munkájának köszönhető. „Tíz évvel ezelőtt bevezettük az elégedettségi kérdőívek használatát. A távozó betegek ezt név nélkül kitölthetik, és mi az észrevételek alapján változtatunk ott, ahol szükséges” – mondta Alexandru Lupşa. Hozzátette, leginkább műszerekre és több fogyóanyagra lenne szükségük a zökkenőmentes munkavégzéshez.
Rekord ideig működtetett altatógép
Alexandru Lupşa az idegsebészeti klinika főorvosa elmondta, a Siemens nemrégiben ellenőriztette az általuk használt altatógépet. „A vizsgálódások után a szakemberek közölték, hogy a mi altatógépünk az, amely a legtöbb ideig volt használatban. Amióta megkaptuk, az idő 70 százalékában működtettük” – mesélte mosolyogva.
Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében – közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Eddig főleg azt nézték a második, negyedik és hatodik osztályosok szintfelmérő tesztjein, hogy tudja-e a gyerek a tananyagot. Idéntől azt is vizsgálnák, tudja-e használni azt a való életben. Az osztálytermi valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
Nicușor Dan államfő csütörtökre a Cotroceni-palotába hívta egyeztetésre az ország gazdasági és politikai helyzetéről az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE – Románia az első parlamenti frakció és a függetlenek képviselőit.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kedd este ismét leszögezte, hogy az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán.
A kormánytöbbség kialakításához a pártoknak előbb-utóbb rugalmasabbá kell tenniük az álláspontjukat, mert a cotroceni-i konzultációk első fordulója után nem körvonalazódott megoldás – jelentette ki kedd este az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
szóljon hozzá!