
A gyűjtés eredményes volt: Dimény István bankszámláira összesen 176 ezer lej érkezett be
Fotó: Albert Egon/Facebook
Jelentős összegű adomány gyűlt össze a súlyos szívbetegséggel küzdő Dimény István számára. A közösségi támogatásnak köszönhetően az erdővidéki férfi előtt új esély nyílt a gyógyulásra: a napokban Budapest neves klinikáján vizsgálják meg.
2026. február 21., 14:502026. február 21., 14:50
A baróti Dimény István – becenevén Kottyász – évtizedek óta kórházról kórházra jár, állapota mégsem javul. Az utóbbi hónapokat ágyhoz kötve töltötte, egyre súlyosbodó panaszokkal:
A férfi édesanyjával él, állapota miatt fizikai munkára képtelen, a kezelésének finanszírozása pedig meghaladja az anyagi lehetőségeiket. Történetének megosztását követően több adománygyűjtő akciót is szerveztek Háromszéken, sőt a megye határain túlról is érkezett segítség.
Az Erdővidék Regionális Hetilap beszámolója szerint Dimény István ügyének felkarolói, mozgatói – Demeter Zoltán, Bogyor Attila és Albert Egon – Deák Brigitta háziorvossal együtt nemrég meglátogatták a férfit. Kiderült, hogy noha az állapota továbbra sem javult, vannak biztató fejlemények:
A befolyt összeg stabil anyagi hátteret biztosít ahhoz, hogy elinduljon a felépülés, gyógyulás útján, éppen ezért egykori zenésztársaival – Bogyor Attilával és Kátai Jocóval – ezen a héten máris Budapestre utaztak, hogy a napokban a napokban a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjában fontos vizsgálatokon essen át.
A család azután döntött a budapesti egészségügyi központ mellett, miután felvették a kapcsolatot az említett klinika dolgozójával, a baróti születésű Nagy Nándor őssejt-kutatóval, egyetemi oktatóval.
A szakember azt is felajánlotta, hogy amint elvégzik a szükséges vizsgálatokat, ő is megnézi a beteg eredményeit. Dimény István és zenésztársai február 17-én utaztak ki a magyar fővárosba, ugyanakkor a szállást – az adományoknak köszönhetően – már egy hónapra előre lefoglalták és kifizették a férfi számára, tehát elkezdődhet a régóta várt kezelés, gyógyulás.
Felavatják hétfőn a marosvásárhelyi szív-érrendszeri és transzplantációs intézet (IUBCvT) új szív- és érsebészeti központját, amely az elmúlt évek egyik legnagyobb és legkorszerűbb romániai egészségügyi infrastrukturális beruházása.
Románia kész nagyobb részt vállalni saját védelméből, növelve és teljesítve vállalásait – írta vasárnap az X-oldalán Nicușor Dan.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
Magyar állampolgárságú nő sérült meg vasárnap délután a Székelykő térségben, a Fehér megyei hegyimentők siettek a segítségére.
Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap este nyolc óráig a Keleti- és a Déli-Kárpátokban, valamint Moldva északnyugati részén villámlásokkal és erős széllel kísért felhőszakadásokra és elszórtan jégesőre kell számítani.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Dróndaraboknak tűnő tárgyakat találtak szombaton Eforie Sudon és Eforie Nordon – közölték az Eforie Nord-i vízimentők.
Összesen 1679 közúti baleset történt az év első hat hónapjában az országban, ezekben 492-en meghaltak, 1384-en pedig súlyosan megsérültek – tájékoztatott szombaton a Román Rendőrség.
szóljon hozzá!