
A nyolc úszósávval ellátott medence nyitott lenne a versenyzők számára, de a tervek szerint úszásoktatás is zajlana benne. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Folytatódhat a fedett úszómedence építése Kézdivásárhelyen, erről döntött csütörtöki ülésén a kormány – tájékoztatott közleményében az RMDSZ.
2021. augusztus 19., 19:012021. augusztus 19., 19:01
2021. augusztus 19., 19:022021. augusztus 19., 19:02
Az úszómedence építése 2006-ban kezdődött el, ám 2008-ban leálltak a munkálatok. „A mai (csütörtöki – szerk. megj.) döntéssel a kézdivásárhelyi közösségnek egy régi vágya teljesül,
Arra vállalkoztunk decemberben, azért léptünk be a kormányba, hogy megkeressük és biztosítsuk a forrásokat a fejlesztésekhez” – idézi az RMDSZ közleménye Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest, hozzátéve, hogy a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztérium az elmúlt nyolc hónapban döntéseivel új utakat nyitott meg, a helyi közösségeket szolgálja.
Kézdivásárhelyen egyébként nagy hagyománya van a versenysportoknak.
A közel 35 méter hosszú, 21 méter széles és 8 úszósávval ellátott medence nyitott lenne a versenyzők számára, de a tervek szerint úszásoktatás is zajlana itt a kézdivásárhelyi és a környező településen tanuló kisiskolásoknak.
Az uszodát 2024-ben tervezik befejezni. Megépítésének összköltségvetése közel 145 millió lej, a fennmaradó szükséges forrásokat a fejlesztési minisztérium biztosítja.
Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.
Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.
Katonai tiszteletadás mellett, Baka András köztársasági elnök és Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes jelenlétében ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra eresztették a nemzeti lobogót az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
Jelentősen visszaesett az új személyautók forgalomba íratása Romániában az idei év harmadik negyedévében: 26,4 százalékkal kevesebb autót jegyeztek be, mint 2025 azonos időszakában.
Súlyos választási vereséget szenvedtek Donald Trump republikánusai az amerikai félidős választásokon: a demokraták mind a szenátusban, mind a képviselőházban megszerezték a többséget, ráadásul több hagyományosan republikánus fellegvárban is győztek.
A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6:09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A belügyminisztérium egységei részt vesznek szerdán a Fekete-tengeren, Neptun üdülőtelepülés közelében elsüllyedt török vontatóhajó hét tengerészének megmentésére indított akcióban.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdeti a Szent György-ösztöndíjat, amelyre a kiváló tanulmányi eredményekkel rendelkező sepsiszentgyörgyi végzős diákok pályázhatnak. Az ösztöndíjat évente egyszer ítélik oda, értéke 5000 lej.
Hamarosan kezdődhetne a síszezon a Madarasi-Hargitán, de egyáltalán nem biztos, hogy ez meg is történik a sípályák üzemeltetésével kapcsolatban kialakult vita miatt. Az érintettek csak abban értenek egyet, hogy a közösséget érheti a legnagyobb kár.
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
szóljon hozzá!