EMNP: február 14-től indul az aláírásgyűjtés Udvarhelyszéken is

Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közgyűlésének küldöttei 2010. december elején megszavazták Székelyudvarhelyen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozásáról szóló határozatot. Február elején országszerte elindult már az új párt bejegyzéséhez szükséges aláírásgyűjtés, melybe jövő héten Udvarhelyszék is bekapcsolódik.

Antalfi József

2011. február 10., 16:472011. február 10., 16:47

2011. február 10., 19:132011. február 10., 19:13

Január 15-én tartották a szervezet választmányi ülését, ahol a decemberi küldöttgyűlés értelmében ki kellett jelölni a bejegyzendő néppárt kezdeményező testületét. A szervezet ütemterve szerint március 15-éig kellene begyűljenek a szükséges aláírások, de az illetékesek tervei szerint később is kell folytatni az akciót, mivel nem elégednek meg a törvény által előírt alapvető mennyiséggel. Amennyiben minden jól megy, a nyári tusványosi tábor idején szeretnék bejelenteni az EMNP bejegyzését.

A törvény értelmében legkevesebb hétszáz aláírás szükséges megyénként, de Udvarhelyszéken háromezer aláírással lennének elégedettek, monta egy korábbi tájékoztatón Nagy Pál. Az udvarhelyszéki elnök kérésünkre kifejtette, hogy a soron következő héten indul a gyűjtés Udvarhelyszéken (házalni fognak az aláírásgyűjtők), de aki már meg szeretné tenni, elmehet az EMNT irodájába, a Vár utca 4. szám alá. „Mi március végéig fogjuk csinálni, ugyanis minél többet össze akarunk gyűjteni. A szükséges minimumnál nem állunk meg. Szívesen fogadunk önkénteseket is, akik segíteni szeretnének az aláírásgyűjtésben” – mondja az elnök. Nagy Pál hozzátette, hogy az aláírásgyűjtőknél igazolványok lesznek, valamint a leendő néppárt tevékenységi ismertetői nyomtatvány formájában.

„Kellemes meglepetésként tapasztaltuk, hogy azokon a területeken, ahol már gyűjtik az aláírásokat, a vártnál sokkal jobbak a visszajelzések” – összegezett Kovács Csaba, az EMNT igazgatója. Mint mondja, munkatársaik sehol nem szembesültek elutasítással, mivel az emberek nagyon kíváncsiak. „Kíváncsiak a véleményünkre, hogy miért is van szükség az EMNP-re, melyek a céljaink, mit fogunk másképpen csinálni. Kijelenthetjük, hogy érdekli az embereket a pártbejegyzés” – fogalmazott az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat

Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.

Kiderült, mikor nyithatják meg a Transzfogarasi utat
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram, fontos újdonságot jelentettek be

Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.

Hamarosan indul az idei roncsautóprogram,  fontos újdonságot jelentettek be
2026. június 09., kedd

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket

Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.

A környezetvédelmi miniszter szerint nem mindenhol lövik ki a településre bejáró veszélyes medvéket
2026. június 09., kedd

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik

Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.

Kelemen Hunor: a közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat

Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.

Tomac: nem a személyes kormányomnak, hanem Románia kormányának kérek bizalmat
2026. június 09., kedd

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat

Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.

Călin Georgescu Nicușor Dan felfüggesztésére biztatja a pártokat
2026. június 09., kedd

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak

Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.

Egyelőre nem tudja megígérni az RMDSZ, hogy bizalmat szavaznak a leendő Tomac-kormánynak
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Több kúton is „benézett” 9,5 lej alá a benzin ára

Nem nőtt, hanem csökkent hétfő óta az üzemanyagok ára Romániában, a dízel pedig több helyen még mindig olcsóbb, mint a benzin.

Több kúton is „benézett” 9,5 lej alá a benzin ára
2026. június 09., kedd

Azért tiltakoznak az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben, hogy ne csökkenjen a bérük

Japán sztrájkba kezdtek kedden a Sanitas szakszervezet tagjai az új bértörvénytervezet elleni tiltakozásként.

Azért tiltakoznak az egészségügyben és a szociális ellátórendszerben, hogy ne csökkenjen a bérük
2026. június 09., kedd

Több mint 200 helyszínen tart házkutatást a rendőrség a keddi nap folyamán

Összesen 207 helyszínen tart házkutatást kedden a rendőrség a Jupiter művelet keretében bűncselekményekkel gyanúsított személyeknél.

Több mint 200 helyszínen tart házkutatást a rendőrség a keddi nap folyamán
Hirdetés