Hirdetés
Hirdetés

Emléket állítanak Hazug Pistának

•  Fotó: Albert Eszter

Fotó: Albert Eszter

Gyergyóalfalu emlékezetes személyisége volt Hazug Pista, aki a Maros közelében épített kunyhójában élve szívesen szórakoztatta meséivel az arra járókat. Történetei könyvben is megjelentek, nemsokára pedig szobor fogja őrizni az emlékét.

Gergely Imre

2023. június 24., 18:432023. június 24., 18:43

Mindenféle vicces történetek keringnek a baktai remetéről, Köllő Istvánról, azaz Hazug Pistáról. Az alfalvi képzőművészek köréből

Balázs József festőművész részéről indult a kezdeményezés, hogy emléket állítsanak neki.

Hirdetés

Kőrösi Antal szobrászművész dolgozik azon, hogy a közelből, Gyergyóújfaluból származó andezit kőből

kifaragja a történeteket mesélő Hazug Pista képmását.

El sem tudná képzelni – mondja a művész –, hogy valamilyen távolról hozott anyagból, például márványból faragja ki ezt a szobrot.

Hazug Pista úgy van ábrázolva, mintha kitekintene a kőből.

Az alkotáson rovásírással jelenik meg a neve. Aki nem ismeri ezeket a betűket, annak ezek titkos jeleknek látszanak.

•  Fotó: Albert Eszter Galéria

Fotó: Albert Eszter

„Egy szobor sosem egyszerűen ábrázol valamit, hanem üzenetet kell hordozzon, ha csak az arcvonásait örökítem meg, az túl kevés ahhoz, hogy egy szobor jó legyen, ennél valami több kell.

Idézet
A többletet grafikai jeleknek tűnő rovások érzékeltetik. Szerepel rajta, hogy kiről készült, aki nem tudja olvasni, annak csak rejtjeles üzenet”

– fogalmaz Kőrösi Antal.

Felidézi, hogy Hazug Pista nagyotmondásával, viselkedésével egy eszmeiséget képviselt, ahogy a népmesékben mindig a jó győz, itt ő volt az, aki mindig felülkerekedett minden bajon.

Hozzátartozott a faluhoz, mint a téli hideg

– teszi hozzá.

•  Fotó: Albert Eszter Galéria

Fotó: Albert Eszter

A szobrot Baktán, annak a helynek közelében állítják fel, ahol tanyáján élt Hazug Pista.

A terv szerint egy kisebb dombot alakítanak ki ehhez, azt a hatást elérve, mintha a földből nőtt volna ki a alkotás.

A művész a közelében több követ is szeretne elhelyezni, ahol le lehet ülni, elbeszélgetni. Utalás ez arra is, hogy

most, a 21. században egyre inkább hiányzik az, hogy együtt legyünk, figyeljünk egymásra, ahogy Hazug Pista mellett lehetett üldögélni és figyelni a történeteit.

A szoborállítás költségeit Gyergyóalfalu önkormányzatának kell előteremtenie, erre adott ígéretet Gáll Szabolcs polgármester. A szobor felállítására várhatóan ősszel kerül sor.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 05., péntek

Módosító rendelet: nem szabad túlterhelni a diákokat a házi feladatokkal

Daniel David oktatási miniszter pénteken aláírta az iskolai házi feladatok szabályozását módosító rendeletet.

Módosító rendelet: nem szabad túlterhelni a diákokat a házi feladatokkal
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Ismét puskaropogásra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön

Ismét hadgyakorlatok zajlanak a sepsiszentgyörgyi Păiș David lőtéren december 8-12 között.

Ismét puskaropogásra lehet számítani Sepsiszentgyörgyön
2025. december 05., péntek

Doctor Honoris Causa címet adományozott a Sapientia EMTE Borhy László régészprofesszornak

A Sapientia EMTE Doctor Honoris Causa címet adományozott pénteken Sapientia Kolozsvári Karának főtéri épületében Borhy László régészprofesszornak, az MTA rendes tagjának.

Doctor Honoris Causa címet adományozott a Sapientia EMTE Borhy László régészprofesszornak
2025. december 05., péntek

Ismét feledhetetlen pillanatokat okozott a gyerekeknek a Rádió Gaga Mikulása Székelyudvarhelyen

Idén is töretlen népszerűségnek örvendett a Rádió Gaga Mikulásváró rendezvénye Székelyudvarhelyen: péntek délután több száz apróság várta szüleivel, nagyszüleivel a piros ruhás jótevőt a Riverside bevásárlóközpont melletti téren.

Ismét feledhetetlen pillanatokat okozott a gyerekeknek a Rádió Gaga Mikulása Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2025. december 05., péntek

Felkapcsolták az ünnepi fényeket, megnyílt a karácsonyi vásár Marosvásárhely központjában

Kicsik és nagyok, szülők, nagymamák, baráti társaságok vették birtokukban pénteken este Marosvásárhely főterét, ahol megnyílt a karácsonyi vásár, felkapcsolták a díszkivilágítást. Idén sikerült helyivé és eredetivé tenni az ünnepi pillanatokat.

Felkapcsolták az ünnepi fényeket, megnyílt a karácsonyi vásár Marosvásárhely központjában
2025. december 05., péntek

Az ünnep örömét hozták magukkal Sepsiszentgyörgyre a motoros Mikulások

A sepsiszentgyörgyi motorosok idén is piros köpenyre cserélték a bőrkabátot, hogy szebbé tegyék az ünnepet a városban és környékén lakó gyerekek számára. A motoros Mikulások ezúttal a főtéri karácsonyfa körül is tettek egy kört.

Az ünnep örömét hozták magukkal Sepsiszentgyörgyre a motoros Mikulások
2025. december 05., péntek

Ingatlanvásárlás: új törvény korlátozza az előleget és biztosítja a telekkönyvi bejegyzést

Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az úgynevezett Nordis-törvényt, amely egyebek mellett felső határt szab a lakásvásárláskor fizetett előlegnek.

Ingatlanvásárlás: új törvény korlátozza az előleget és biztosítja a telekkönyvi bejegyzést
Hirdetés
2025. december 05., péntek

A legfelsőbb bíróság szerint diszkriminatív a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet

A legfelsőbb bíróság tagjai pénteken egyhangúlag úgy döntöttek, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezetet.

A legfelsőbb bíróság szerint diszkriminatív a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet
2025. december 05., péntek

Gázszivárgást éreztek egy csíkszeredai tömbházban, kihívták a hatóságokat

Nem engedik be a tömbházba a lakókat, amíg tart az ellenőrzés, egy csíkszeredai tömbházban ugyanis gázszivárgás gyanúja miatt hívták ki a hatóságokat pénteken este.

Gázszivárgást éreztek egy csíkszeredai tömbházban, kihívták a hatóságokat
2025. december 05., péntek

Bolojan reméli, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a kormány betartotta az eljárásrendet a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet beterjesztésekor.

Bolojan reméli, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet kiállja az alkotmányosság próbáját
Hirdetés