
Halálos közúti baleset történt szeptember 5-én 12 óra 30 perckor Libán mellett. Az elhunyt utason kívül két másik személy is súlyos sérüléseket szenvedett.
2010. szeptember 06., 13:562010. szeptember 06., 13:56
S. L. 34 éves, gyergyószentmiklósi lakos a 138-as megyei úton haladt autójával. A nagy sebesség és az alkohol hatása miatt a 29-es kilométerkőnél, egy beláthatatlan kanyarban áthajtott az úttest túloldalára, és összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival, amelyet B. M. 52 éves sofőr vezetett. A baleset következtében a B. M. autójában utazó, 77 éves B. E. életét vesztette, továbbá S. L.-t és B. M.-et súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
A balesetet okozó személy leheletében 1,52 mg/l alkoholt mutattak ki, aki ellen emberölésért, súlyos testi sértésért, továbbá ittas vezetés vétsége miatt eljárás indult.
Huszonegy kisgyermek öltözhetett új, hagyományos viseletbe a gyergyóalfalvi Mesevár óvodában, amelyet tánccal avattak fel ünnepi hangulatban, beteljesítve az óvónők és a közösség többéves álmát.
A gyergyószentmiklósi rendőrség egy 44 éves nő eltűnésének ügyében indított keresést, megtalálásában a lakosság segítségét kérik.
Átfogó rendőrségi ellenőrzés zajlott szerdán Gyergyószentmiklóson: a razzia a fegyvertulajdonosokat, az autóvezetőket, az állattartókat, az erdészetet és a biztonsági előírásokat is érintette.
Sok szülő és gyerek örül annak, hogy – ha közel két hónapos csúszással is, de – elindulnak reggelente a „Fenyves járatok”. Csütörtöktől felnőtt önkéntesek felügyelete mellett újra szervezetten, gyalog mennek iskolába a bekapcsolódó gyerekek.
Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.
Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.
Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.
Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.
Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.
A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.
szóljon hozzá!