
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Életét vesztette a szerdán Maroshévízen történt ütközésben érintett egyik autóvezető.
2021. augusztus 19., 14:212021. augusztus 19., 14:21
2021. augusztus 19., 14:292021. augusztus 19., 14:29
Mint beszámoltunk róla, két autó ütközött szerda délben Maroshévízen, a helyszínre riasztották hivatásos tűzoltóság maroshévízi és a gyergyószentmiklósi egységeit, köztük a műszaki- és rohammentőket, illetve a szerencsétlenséghez sietett a mentőszolgálat is. A tűzoltóság szerdai tájékoztatása szerint három sérültet láttak el, a balesetet követően mindhárman eszméletüknél voltak. Később azonban a balesetben érintett egyik járművezető életét vesztette.

Három személy sérült meg szerdán Maroshévízen egy közúti balesetben, egyikük a roncsok közé szorult.
A rendőrségi vizsgálat eredményéről csütörtökön beszámoló Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szerint egy 64 éves bukaresti – szürke Opel Astrát vezető – férfi a maroshévízi 1918. December 1. utcában Borszék irányába haladt, amikor egy enyhe balos kanyarban előzésbe kezdett, frontálisan ütközve egy szemből érkező, 31 éves maroshévízi – kék Volkswagen Passatot vezető – sofőrrel.
Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Súlyos sérülési miatt a bukaresti férfi életét vesztette, miközben ellátásra Marosvásárhelyre szállították. A szerencsétlenségben a 31 éves hévízi autóvezető és 64 éves, szintén hévízi utasa is megsérült.
Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve testi sértés miatt eljárást indítottak.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Szeptember elsején elkezdődött hivatalosan a 2026–2027-es tanév, a tényleges tanítás azonban csak szeptember 7-én, hétfőn kezdődik – ez vonatkozik az óvodásokra és iskolásokra egyaránt. Újdonságokkal és bizonytalanságokkal kezdődik az új tanév.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
Miután három párt is miniszterelnök-jelöltként támogatta, Siegfried Mureșan teljesen eltűnt a nyilvánosságból, ahelyett, hogy parlamenti többséget próbált volna kialakítani – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ szóvivője.
Marosvásárhely csatlakozott a szecessziós örökséget népszerűsítő európai hálózatokhoz, hogy népszerűsíteni tudja a város épített örökségét.